Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Ennyi, elég volt! A mai napon büntetőfeljelentést teszek ismeretlen tettesek ellen a Fidesz-kormány, pontosabban az Emberi Erőforrások Minisztériuma sorozatos, közérdekű adatokkal történő visszaélése miatt” – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagja jelentette be szerdai online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP politikusa – az ellenzéki szövetség kampánydalának refrénjére is utalva – azt közölte, hogy a „hatalom a népé”, ahogyan a közérdekű információk és adatok is a nép tulajdonai, ezért ezeket a kormány nem tarthatja vissza. Ujhelyi szerint a Fidesz-kormány „sportot űz” abból, hogy sem újságírók, sem civil- és szakmai szervezetek, de még megválasztott képviselők számára sem biztosítja bizonyos közérdekű adatok megismerését; ebben pedig a politikus szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma az élen jár.

Ujhelyi István a sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban számos kérdésben – elsősorban a járványkezeléssel összefüggő adatok, vagy épp szakmai programok kapcsán – fordult a kormányhoz, de az esetek jelentős többségében az illetékes minisztériumok megtagadták a közérdekű adatok kiadását.

 

Az MSZP európai politikusa rámutatott, hogy idén januárban a Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság (NAIH) a kezdeményezésére már lefolytatott egy vizsgálatot a Covid-vakcinák beszerzésének körülményeivel kapcsolatos közérdekű adatok megtagadása miatt, amelynek eredményeként az állami hatóság elmarasztalta az EMMI-t és a kért adatok kiszolgáltatására szólította fel, ám ezt a tárca azóta sem tette meg.

Ujhelyi hozzátette: az egyik legutóbbi adatigénylése arra az oltottsági információsorra vonatkozott, amelyből Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter néhány részletet idézett is egy rádióinterjúja során, azonban annak teljes megismerhetőségét már megtagadta az MSZP politikusától.

Hozzátette, hogy hónapok óta próbálja kikérni az átoltottsági statisztikákat, a kormány azonban egyelőre még azt sem volt hajlandó egyértelműen elárulni, hogy ki a vonatkozó adatok kezelője. „Vérlázító, ahogyan a kormány és kiszolgáló személyzete viszonyul a közérdekhez és saját kötelességéhez” – fogalmazott Ujhelyi.

Az MSZP EP-képviselője a sajtótájékoztatón közölte: azért döntött a büntetőfeljelentés megtétele mellett, mert az EMMI a napokban már a Nemzeti Rákellenes Program megismerését is megtagadta a politikustól, mondván az „döntéselőkészítő dokumentum”.

Ujhelyi szerint azért lenne kiemelten fontos a vonatkozó anyag szakmai nyilvánossága, mert az Európai Unióban épp most formálódik, bővül az a rákellenes terv, amely egyébként az általa kezdeményezett Európai Egészségügyi Unió egyik legfontosabb pillére.

Az MSZP politikusa szerint az európai rákellenes stratégiába akkor lehet sikerrel beépíteni a magyarok számára fontos elemeket, ha az ehhez kapcsolódó kormányzati anyag megismerhető; ő azonban – mint mondta – az EP szakbizottságának tagjaként sem fér hozzá a dokumentumokhoz.

Rámutatott, hogy legutóbb a TASZ jogi segítségével a Háttér Társaság nemrég pert is nyert az EMMI-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken, amely kötelezte a tárcát a kért egészségügyi programok (így a Nemzeti Rákellenes Program) kiadására, ám ez idáig szintén nem történt meg. „Meggyőződésem, hogy a kormány – élen az EMMI-vel – tudatosan és törvénytelenül tartja vissza a közérdekű adatokat.

Ebből tényleg elég volt! Azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Bár már csak néhány hétig vannak hatalomban, de meg kell mutatnunk, hogy sem a mostani kormány, sem a következő nem élhet vissza a hatalmával. Ezért teszem meg a Btk. vonatkozó paragrafusai alapján a büntetőfeljelentést” – közölte sajtótájékoztatóján Ujhelyi István.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: