Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Drón-ügy miatt ellenzéki képviselők nyílt levélben szólították fel Kövér Lászlót, hogy hívják össze a honvédelmi bizottságot, mivel a Fidesz a meghirdetett honvédelmi bizottság ülését magyarázat nélkül lemondta

A hvg.hu cikke szerint a Parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának ellenzéki képviselői közül Vadai Ágnes (DK), Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László (Jobbik) nyílt levélben szólította fel Kövér László házelnököt, hogy utasítja Kósa Lajos fideszes bizottsági elnököt a testület azonnali összehívására. Íme az ellenzéki képviselők nyílt levele:

NYÍLT LEVÉL
Dr. Kövér László, az Országgyűlés Elnöke részére
Elnök Úr!

Ön az elmúlt években minden alkalommal azért vette el önkényesen tőlünk a szót, azért büntetett meg bennünket jogellenesen, mert ez szolgálta ön szerint a Ház tekintélyét és méltóságát.

Ugyanakkor van itt egy probléma, ami valóban érinti az Országgyűlés tekintélyét.
Több mint egy hete történt az a példa nélküli incidens, amely során egy Tu-141 szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép behatolt a magyar légtérbe és ott 40 percen keresztül haladt. Ez a 6 tonnás drón végül Zágráb lakott területén zuhant le.

Több mint egy hete azonban a magyar hatóságok azon kívül, hogy észlelték, nyomon követték és ellenőrzés alatt tartották az állítólag robbanószerkezettel is felszerelt eszközt, semmilyen tájékoztatást nem adnak a magyar állampolgároknak.

Több alkalommal kezdeményeztük az illetékes Honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását, ám a bizottság elnöke vagy nem hívta össze a bizottsági ülést vagy ha összehívta, akkor azt kevesebb, mint 24 órával az ülés kezdete előtt indoklás nélkül lemondta.

Oroszország Ukrajna elleni agressziója veszélyt jelent hazánkra. Egy ilyen incidensről való hiteles és folyamatos tájékoztatás a magyar állampolgárok biztonságérzetét javítaná. Azonban a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke folyamatosan elszaboltálja az üléseket. Joggal vetődik fel, hogy ezt azért teszi, mert a jelenlegi kormány valamit el akar titkolni a magyar polgárok elől és ennek érdekében nem engedik, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága tájékoztatást kapjon.

Ez veszélyes! Veszélyes a magyarok biztonságára, de veszélyt jelent az Országgyűlés tekintélyére is. Önnek házelnökként nem az a fő feladata, hogy büntessen, hanem, hogy a Ház tekintélyét védje.

Felszólítjuk Önt, hogy utasítsa Kósa Lajos bizottsági elnököt, hogy haladéktalanul hívja össze a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülését és gondoskodjon arról, hogy a kormány valamennyi illetékese legyen jelen és tájékoztassa a bizottságot a több, mint egy hete történt drón-ügyről!

Budapest, 2022. március 20.

A Honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki alelnökei és tagja:
Dr. Vadai Ágnes
Dr. Lukács László
Dr. Harangozó Tamás


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: