Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A főpolgármester úgy látja, a hatalomnak az az érdeke, hogy Budapest tönkremenjen, mert riválist látnak a fővárosi önkormányzatban, amelyet azért „nyomnak le a víz alá”, hogy ne érződjék, az ellenzék kormányképes, és szolgálni akar.

Vissza kellene találni 1990 álmaihoz, mint Európa, a demokrácia, az önkormányzatiság, a szolidaritás, a szociális piacgazdaság – hangoztatta az ellenzéki összefogás vasárnapi budapesti kampányrendezvényén Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a Párbeszéd társelnöke.

Hozzátette: „a Fidesz minden, csak nem polgári és nem konzervatív”, amit a kormánypárt csinál, annak semmi köze ezekhez az eszmékhez, ezért is kell felelősségvállalásból, európaiságból és konzervatív polgári értékekből is leckét adni nekik az áprilisi választáson.

Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-képviselője a választókerületben az ellenzék közös jelöltjeként induló Hajnal Miklós páratlan munkabírását méltatta. Azt mondta, politikustársa „pontosan tudja, milyen világban akar élni”: egy „fejlődő, nyugati, innovatív Magyarországon, ami mindannyiunké”, ahol a kormányoldal azokat is képviseli, akik nem rá szavaztak.
Hangsúlyozta: új lendületet kell adni Magyarországnak, mert „az elmúlt időszakban hátrafelé lépkedünk, bárhogyan is csomagolja be ezt a kormány”.

Donáth Anna, a Momentum elnöke és Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje

Donáth Anna arról beszélt: egész Európában arra várnak, hogy Magyarország fordítson hátat az oroszbarát politikának, és újra egyenrangú partnerként kezelhessenek bennünket.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere azt emelte ki: az ellenzéki összefogás résztvevői számára a kormányváltás vagy egy önkormányzati pozíció megszerzése nem cél, hanem eszköz, mégpedig ahhoz, hogy egy fejlődő, mindenkire odafigyelő országot vagy kerületet szervezzenek. Szerinte „olyan színes ez a társaság, mint egy foltos szalamandra”, de ugyanazt szeretnék: egy fejlődő, gondoskodó Magyarországot, amely jobb hely a mostaninál, és ahol mindegy, ki jobb-, ki baloldali, minden rászorulónak egyaránt segítenek.

Visi Piroska, az Új Világ Néppárt alelnöke, a Mindenki Magyarországa Mozgalom budapesti koordinátora azt hangsúlyozta: jobboldali keresztény emberként azt gondolja, az általa vallott értékeit jobban képviseli az ellenzéki összefogás, mint az „önmagát konzervatívnak hazudó” kormányoldal.

Vissza kell adni a reményt, hogy lehet olyan kormányunk, amely szolgál, nem uralkodik – mondta, majd választási részvételre bíztatta hallgatóságát, mondván, „szánjon mindenki tíz percet a remény üzenetére, mert ez lesz élete legjobban megtérülő tíz perce”.

A 12 év alatt „lepusztított” hazai egészségügy problémáit emelte ki Komáromi Zoltán, a DK listás országgyűlési képviselőjelöltje, aki szerint, ha most nem nyer az ellenzék, szakembereket és a megfelelő ellátás híján meghaló embereket veszít az ország.

Kelet helyett Nyugat, stadionok helyett kórházak, beton helyett zöld – tömörítette programját egyetlen mondatba Hajnal Miklós (Momentum), az ellenzéki összefogás e körzetben, a főváros 3. választókerületében induló jelöltje.   Joggal érezzük azt, hogy semmi sem lehetetlen – mondta az összefogás által helyben és országosan elvégzett munkára utalva a jelölt.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: