Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

George McLaurin az első fekete férfi, aki 1948 -ban felvételt nyert az Oklahomai Egyetemre, ahol kénytelen volt egy sarokban ülni, távol fehér szaktársaitól.

Neve azóta is a főiskola legjobb 3 hallgatója között van a becsületlistán. Ezek a szavai: „Néhány kolléga úgy nézett rám, mint egy állatra, senki sem szólt hozzám, úgy tűnt, hogy a tanárok sincsenek mellettem, és nem is vették figyelembe a kérdéseimet, de annyira a tanulmányaimra koncentráltam, hogy egy idő után elkezdtek engem keresni, hogy tegyem fel újra és tisztázzam a kérdéseimet. Az egyetlen fegyver, amely képes megváltoztatni a világot az OKTATÁS!”

Nos Magyarországon a 2010-es Fidesz hatalomra kerülésének kétségtelenül a legnagyobb vesztese az oktatás volt. Először államosították az általános iskolákat és középiskolákat. Hogy ezt mennyire nem szakmai alapon, hanem hatalmi érdekekből tették jól mutatja az, amit az egyetemekkel műveltek.

Az egyetemek állami fenntartásúak voltak, azokat pedig fogták és kiszervezték olyan alapítványokba, melyeknek a csúcsvezetői bebetonozott Fidesz-káderek. Mindeközben elüldözték hazánk legjobb egyetemét a CEU-t.

Budapesten probléma, hogy nincs elég kollégium férőhely. Így rengeteg szegényebb sorsú, de tehetséges vidéki gyerek nem tud se jó szakmát, se felsőfokú tanulmányokat végezni. Mert a szüleinek nincs pénze kicsengetni a borsos albérlet árakat.

Erre szolgált volna megoldásul a diákváros program. De Orbánék itt is hatalmi érdekeket néztek: fontosabb volt nekik a kínai érdekeket kiszolgálni, mintsem a szegénysorú vidéki gyerekek boldogulása.

Nem csoda, hogy a tanárok sztrájkolni kezdtek és a kampányban diák tüntetések voltak. A Fidesz végérvényesen elvesztette a fiatalok és az értelmiség támogatását. Tudják ezt a Fideszben, ezért nincs programjuk és ezért Gyurcsányoznak, Sorosozank, mert nincsen már aki jó programot írjon nekik.

A propaganda média nem fogja bemutatni, hogy a Fidesz kormány, hogy verte szét az oktatást, ezért kérjük oszd meg ezt  posztot Facebookon, hogy mindenki lássa miért fontos valójában a kormányváltás.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: