Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Regionális kampányzárót tartott az ellenzék Siófokon, amelyről a Telex forgatott egy remek anyagot.

Ezen a héten vasárnap döntenek a magyarok arról, hogy 12 év kormányzás után nyugdíjba küldik-e a Fidesz garnitúráját: a tét nagy, az ellenzék esélyei jók és nem bízzák a véletlenre. Most vidék Magyarországán vettnek be mindent.

Karácsony úgy fogalmazott, hogy a Fidesz nem lett erősebb, mint 2018-ban. Ha 2018-ban az ellenzék összefog, akkor simán megveri a Fideszt. A főpolgármester szerint, ha minden ellenzéki el megy voksolni lesz kormányváltás.

A Telex arról is kérdezte az ellenzéki vezetőket, hogy győzelmük esetén mi lesz az első lépés amit megtesznek: belépünk az Európai ügyészségbe, felszámoljuk a korrupciót, megkezdjük az alkotmányozást, felszabadítjuk a közmédiát válaszolták.

Jakab Péter a Fidesz propagandáról elmondta most Orbán nem a 90 éves Sorost, hanem az óvodásokat akarja megállítani.

Az ellenzéki vezetők azzal kalkulálnak, hogy a Fidesz csalni fog a választáson, de minden jel szerint felkészültek erre és kalkulálnak ezzel a lehetőséggel.

Jakab Péter azt mondta, hogy Márki-Zay Pétert lehet szeretni vagy nem szeretni, de mindenkinek Márki-Zay Péterre kell behúzni az ikszet és mi ott állunk mögötted.

A propaganda média nem fog beszámolni az ellenzéki kampányeseményekről, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenkihez eljusson a változás üzenete.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: