Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Most vasárnap tényleg minden szavazat fog számtani, ugyanis gyakorlatilag fej-fej mellett áll a Fidesz és az ellenzék. Egy héttel a választás előtt a Fidesz–KDNP-nek 41, az Egységben Magyarországért 39 százalékon áll- derül ki a legfrissebb Závecz kutatásból. 

Egy héttel a választások előtt nagyjából ugyanannyian, 42 százaléknyian akarnak kormányváltást, mint ahányan (44 százalék) az Orbán-kormány maradását szeretnék – írja a Telex a Závecz Research friss közvélemény-kutatására hivatkozva.

A biztos pártkötődésűek felsorakoztak saját táboruk álláspontja mögött. A pártnélküliek körében azonban szintén kiegyenlített 26-26 százalék a kormány maradását, illetve annak távozását kívánók aránya – áll a kutatóintézet elemzésében.

A kutatás kitért arra, hogy a „jelenleg még ismeretlen pártkötődésűek” 64 százaléka már eldöntötte, hogy kire fog voksolni, ezzel együtt a Fidesz–KDNP és az Egységben Magyarországért tábora azonos méretű, a különbség hibahatáron belüli 41, illetve 39 százalék. Hozzátették, az adatok azt is egyértelműen előrevetítik, hogy a választáson magas, akár 80 százalék körüli részvétel is várható.

A propaganda média szeretné, ha az ellenzékiek értesülnének arról, milyen szoros eredmény várható most vasárnap, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa most tényleg minden szavazat számítani fog.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: