Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Euractiv értesülései szerint nem lesz visegrádi négyek védelmi miniszteri csúcs Budapesten, mert Orbán eddigi legfontosabb EU-s szövetségesei, a lengyelek is lemondták. Ez komoly pofon Orbánnak a választások előtt.

A szlovák védelmi tárca közölte az Euractiv kérdésére, hogy nem lesz V4-es védelmi miniszteri találkozó, a szlovák kabinet ennél is tovább ment, Orbán politikájáról ezt mondták: “langyos” Ukrajna-politikájával indokolják a lemondásokat.

Emlékeztetnek, hogy Mariusz Błaszczak lengyel védelmi miniszter is lemondta részvételét a találkozón az Ukrajna elleni orosz invázióval kapcsolatos magyar szónoklatok miatt – ezt közölte a Gazeta Wyborcza című napilap kormányzati forrásokra hivatkozva még hétfőn.

Jana Černochová cseh védelmi miniszter (ODS, ECR) szintén lemondta részvételét még pénteken,  miközben az EU vezetői a múlt héten Brüsszelben tárgyaltak az ukrajnai helyzetről.

Jana Černochová megjegyezte, hogy Magyarországon vasárnap lesznek a választások, és nem kíván „részt venni a kampányban”. Azt is idézik, hogy Benkő Tibor magyar védelmi miniszter Černochová pénteki bejelentésére reagálva azt mondta, hogy a cseh védelmi miniszterrel a múlt heti brüsszeli NATO-csúcson sem találkozott.

A V4 kapcsán azt is idézik, hogy Wojciech Skurkiewicz lengyel miniszterhelyettes azt nyilatkozta az IAR-nak, hogy „ami a V4 körül folyik, az nem ad okot az optimizmusra”.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbán Viktor a választások hetén veszítette el a legfontosabb EU-s szövetségeseinket, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa az Orbáni-politika leszerepelt.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: