Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyből lefújta a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottsági ülést, miután kiderült, hogy az oroszok ki-be járnak a magyar külügy rendszerében.

Többek között ezt az ügyet kellett volna megbeszélnie a bizottságnak, ám a négy fideszes tagnak hirtelen halaszthatatlan közfeladatai lettek – ami azért furcsa, mert az ülés összehívását még ők kezdeményezték az előző héten.

A 444 cikke szerint a parlament honlapján található információk alapján szerdán ülésezne az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, a témája a közbeszerzések hatálya alóli mentesítése lenne bizonyos védelmi és biztonsági célú beszerzéseknek.

Emellett pedig lenne miről még tárgyalnia a bizottságnak, ugyanis a Direkt36 kedden hozta nyilvánosságra, hogy az orosz titkosszolgálatokhoz köthető hekkerek évek óta ki-be járkálnak a magyar külügy gépein, és nagyon valószínűsíthető, hogy hozzférhettek nemcsak magyar szigorúan bizalmas anyagokhoz, de NATO- és EU-dokumentumokhoz is.

Az oknyomozó portál anyaga szerint ezekről Szijjártó Péter külügyminiszter már rég tudhatott addigra, hogy tavaly decemberben átvette Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől a Barátságért érdemrendet, de az elhárításért felelős szervek miatt a Belügyminisztériumban és a Fidesz-kormány magasabb szintjein is ismert lehetett a dolog.

Ám az ülésből nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz semmi. Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke a Klubrádiónak arról beszélt kedden este, hogy a Fidesz hívta össze az ülést (a közbeszerzési mentesítések miatt), az ellenzéki tagok jelezték is, hogy akkor várják az ülést, és meghívták a kibervédelmi intézet vezetőségét is, hogy számoljanak be a külügy rendszerét ért támadásokról. Erről ugyanis eddig nem hallottak titkosszolgálatoktól a nemzetbiztonsági bizottság ülésein, pedig kellett volna.

Csakhogy kedd délután – miután már napvilágot látott a direkt36 cikke és a bizottság ellenzéki tagjai meghívták a kibervédelmi központ vezetőségét is az üggyel kapcsolatban a szerdai ülésre – Halász János, a bizottság fideszes alelnöke azzal hívta fel Stummert, hogy mind a négy Fidesz-tagnak a bizottságban halaszthatatlan közfeladatai vannak, ezért mégsem lesz megtartva a szerdai ülés (a Fidesznek többsége van ebben a bizottságban is, hiába ellenzéki a bizottsági elnök)


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: