Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Összejött a szükséges létszám, így teljes körű lesz a nemzetközi választási megfigyelési misszió Magyarországon, eddig csak Bulgáriába volt ekkora létszámú választási megfigyelő.- írja a Népszava

Összegyűlt a megfelelő számú választási megfigyelő, így az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ) tartozó Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) a döntésének megfelelően teljes körű nemzetközi választási megfigyelési missziót küldhet az április 3-iki magyarországi választásra.

A Népszava értesülése szerint ennek keretében ma 190 rövidtávú megfigyelő érkezik hazánkba, akiknek az lesz a feladata, hogy a szavazás napján ellenőrizzék, a szabályok szerint zajlik-e a vasárnapi választás.

Az ODIHR február elején úgy határozott, hogy Magyarországra teljes körű missziót javasol, ami az Európai Unió tagállamai közül eddig csak Bulgáriával történt meg. A teljes körű misszió abban különbözik a korlátozottól, hogy jóval nagyobb létszámú, mert a tagjai nem csak a választások általános körülményeit vizsgálják, hanem a szavazás konkrét lebonyolítását is.

A nemzetközi szervezet azt kérte, hogy a magyarországi küldöttség 18 hosszútávú és 200 rövidtávú megfigyelőből álljon, a koordinációt végző központi szakértői csoport létszámán felül. A döntés végrehajtása mostanáig attól függött, hogy sikerül-e elegendő számú, a szavazás napján bevethető választási ellenőrt verbuválni.

A profinak számító EBESZ ellenőrök mellett, a szervezet Parlamenti Közgyűlése is küld egy több mint 100 fős delegációt a magyarországi választásokra a következő napokban.  Így újabb összesen 300 nemzetközi ellenőr fogja figyelni a Fidesz-csalásokat.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: