Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor az a figura, akinek jobb egy szavát sem elhinni. Most vasárnap a magyarok döntő többsége mégis benyalta. Ismét. Most egy olyan törvényt fogadott el az éj leple alatt a kormány, ami sok fiatalt arra próbál ösztönözni, hogy álljon katonának. Furcsa első lépés egy totyogó békegalambtól.

A Magyar Közlöny kedd este megjelent számában közzétettek egy rendeletet, amelyben módosították azt, hogy a felsőoktatási felvételi eljárásban hány pluszpontot kapnak azok, akik katonai szolgálatot végeznek.

A most kiadott kormányrendelettel a korábbi, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendeletet módosították. A módosítás szerint több esetben is pluszpontot kaphatnak azok, akik önkéntes tartalékosként katonai szolgálatot teljesítenek.

Azok, akik a katonai szakkiképzés teljesítése nélkül (tehát csak az alapkiképzést végrehajtva) legalább hat hónapos szolgálatot teljesítettek, 16 többletpontra lesznek jogosultak.
Amennyiben e szolgálati idő közben végrehajtanak egy szakkiképzést, akkor 32 pontot kaphatnak.
Ha pedig a szakkiképzés végrehajtása után még minimum további hat hónapot leszolgálnak és további képzésen vesznek részt, akkor plusz 32 pontot (tehát összesen 64-et) kapnak.

A rendeletben azt írták, hogy a többletpontok terén történt módosítás először a 2023 februárjában induló képzéseknél, tehát a keresztféléves felvételi eljárásban lép életbe először. Vagyis az idén ősszel induló képzéseknél még nem jelent majd pluszpontot a katonai szolgálat.

A felvételi eljárásban a tanulmányi, érettségi vizsgai eredmények mellé a különböző jogcímeken összesen 100 többletpont kapható. Egy emelt szintű érettségi elvégzéséért például 50 pontot, középfokú (B2-es) nyelvvizsgáért például 28, egy felsőfokúért (C1) pedig 40 pontot adnak.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: