Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Agrárminisztériumban gyorsan fogytak a földügyekért felelős helyettes államtitkárok 2020 végén, 2021 elején, a kirúgott helyettes államtitkár posztjára kijelölt utód azóta vádlott-társa lett elődjének.

A 24.hu cikke szerint mindössze két hónapig lehetett a földügyekért felelős helyettes államtitkár Gyüre Anita, akit a hivatali vesztegetés gyanúja miatt kirúgott Nagy János utódjául nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök az agrárminiszter javaslatára. A lap szerint ugyanis az osztályvezető tettestársa lehetett Nagy Jánosnak, akit 2020 decemberében bilincsben vittek el, ezt az ügyészségre alapozva írják.

Nagy elvitele után két héttel nevezték ki utódjának Gyüre Anitát, az ügyészség szerint viszont Gyüre bűntársa lehetett Nagynak egy ügyben. A minisztériumban a lap szerint értesülhettek erről, ugyanis Gyürét mindössze két hónap után leváltották a helyettes államtitkári posztról, tavaly február 12-én jött ki erről a határozat, ám a felmentés indokáról nem adtak hírt.

A lap szerint Gyüre Anita ellen is büntetőeljárás folyik, tavaly júniusban emeltek vádat az ügyben, a múlt héten pedig a Fővárosi Törvényszék előtt harmadrendű vádlottként szerepelt Nagy Jánossal együtt.

„A bűncselekmény idején Gyüre Nagy János közvetlen irányítása alatt osztályvezetőként dolgozott a tárcánál. Egy vállalkozóval összejátszva trükközhettek egy tanulmányírással: abban állapodtak meg, hogy valódi verseny nélkül, a Nagy János által meghatározott nyertes cég helyett az osztályvezető írta volna meg a tanulmányt, a vállalkozónak kifizetett tízmillió forinton pedig hárman megosztoztak volna, de végül visszavonták a pályázatot. Az ügyészség Gyüre Anitát hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja, amit Nagy János társtetteseként követett el” – olvasható a cikkben.

A 24.hu kereste az agrárminisztériumot és Nagy István agrárminisztert is, hogy miképp is történt az ügy, és hogy indítottak-e vizsgálatot, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ a kérdésekre. A lap szerint Nagy János és Gyüre Anita ügye nem érintette közvetlen felettesük, Zambó Péter államtitkár pozícióját.

Liget Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a lapnak úgy nyilatkozott, „nagyon lukacsos lehet a védőháló, ha ilyen orbitális hibát követtek el” a kormányzatban. Egy tíz évvel ezelőtti, a Belügyminisztériumban megesett ügyet is felemlegetett, amikor egy korrupcióval gyanúsított helyettes államtitkár főosztályvezetőként még pár évig maradhatott tovább a tárcánál.

A 24.hu szerint a bíróság előtt sem Nagy János, sem Gyüre Anita nem ismerte be bűnösségét az előkészítő ülésen, így tárgyalni fogják az ügyet. A lap a vádiratra hivatkozva arról ír, hogy Nagy János még az agrártámogatásokkal is visszaélt, amikor megállapodott egy vállalkozóval, hogy egy 830 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz segíti a cégét, cserébe ő 5 százalékos üzletrészt kért, amit meg is kapott a vállalkozásban.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: