Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Indulunk Kijevbe a maximális politikai támogatás és a katonai segítség üzenetével – számolt be Twitterén Gitanas Nauseda litván köztársasági elnök. – Litvánia továbbra is Ukrajna harca mellett áll, amelyet szuverenitásáért és szabadságáért folytat” – tette hozzá, sőt ukrán nyelven azt is odaírta: „Együtt a győzelemig!”

A kijevi vonatozáson a litván mellett Alar Karis észt, Egils Levits lett és Andrzej Duda lengyel államfők is részt vesznek, akik az ukrán fővárosban elsősorban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel fognak találkozni.

A program szervezetője és „biztonsági felelőse” a hivatalos jelentések szerint Lengyelország.

A háború kitörése óta nem ez az első hasonló közös program, korábban a lengyel, a szlovén és a cseh miniszterelnökök vonatoztak el Kijevbe.

Mióta az oroszok elvonultak az ukrán főváros alól, megélénkültek a diplomáciai folyamatok, azóta meglátogatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke – Eduard Heger szlovák miniszterelnök társaságában – és Boris Johnson brit kormányfő is.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: