Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több pártvezetőnek is ajánlotta, hogy folytassák az országjárást, hogy megértsék, az emberek miért szavaztak a Fideszre – mondta Ujhelyi István, MSZP EP-képviselője a Spirit FM Aktuál című műsorában.

„A múlt hét hétfői sokk után azt éreztem, hogy nem csak nekem, hanem a választóinknak, a helyi aktivistáinknak is szüksége lehet arra, hogy kibeszéljük ezt a helyzetet”–fogalmazott Ujhelyi István, aki már hét-nyolc településen járt és továbbiakat is tervez, annyi meghívást kapott. Kiemelte, több helyszín is volt, ahol a kampányfórumhoz képest több résztvevő volt.

Több párt vezetőjének is javasolta, hogy járják továbbra is az országot, találkozzanak a választókkal. „Hogyha befordultok az irodáitokba vagy elmenekültök otthonra és nyalogatjátok a sebeiteket, abból nem lesz az ellenzék újjáépítése”– nyilatkozta az EP-képviselő.

Szeretné megérteni az „ország másik felét”, hogy miért szavaznak a Fideszre, ezért a fideszes szavazókat is kéri, hogy véleményükkel segítsék. Sokféle visszajelzést kapott, ezek 80 százaléka a háborúhoz kapcsolódik: a háború és az erre épített kormányzati propaganda sokkolta az ellenzék szavazóbázisát–ismertette a részleteket. Hozzátette, azonban nem szabad egy okra leegyszerűsíteni a választás eredményét, mert így elmaradhat a saját hibáikkal való szembenézés.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: