Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Azt a választások után tartott nemzetközi tájékoztatójából már tudjuk, hogy a zsinórban negyedik, összességében ötödik kormányzati ciklusa előtt álló Orbán Viktor nem fog kapkodni, s hosszú időbe telhet, mire összeállítja új kormányát.

A korábbi választások után is rendre átszabta a kormány szerkezetét: egyes területeket megfosztott a minisztériumi képviselettől, másokat felemelt.

A HVG forrásai ezt azzal magyarázták, hogy Orbán mindig a következő időszakra időzített cselekvési tervéhez, illetve a bel- és külpolitikai realitásokhoz igazítja a kormányzati struktúrát.

Ha a választási kampány, illetve az azt megelőző időszak legfontosabb témáiból indulunk ki, akkor nem alaptalan a feltételezés, hogy az előttünk álló négy évben a családügyek, az energetika, a katonai képességek növelése, a nemzetközi diplomácia és a vidék felemelése válik kulcsfontosságú területté a hatalom számára.

A HVG-nek egy, a kormányzati ügyekre rálátó forrás azt mondta, hogy Szijjártó Péter jelenlegi külgazdasági- és külügyminiszterre fontos megbízás vár a következő kormányban, de a külügy irányítójának személyéről talán csak hetek múltán születik meg a döntés.

Akkor, amikor világossá válik, hogy milyen irányultságú vezetőre van inkább szükség ezen a poszton: egy atlantistára, aki könnyebben szót ért a nyugati szövetségeseinkkel, vagy a keleti orientáció fenntartását ítéli fontosabbnak a kormányfő.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: