Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Szinte senki sem számolt újabb kétharmaddal, Orbán Viktor mégis minden korábbinál nagyobb győzelmet aratott áprilisban. Az ellenzéki tábort sokkolta az eredmény.  Most a 444-es jelent meg egy terjedelmes írás, hogy vajon miért olyan erős a falvakban a Fidesz.

„Mindenkit óvnék attól, hogy egy választás után fekete-fehérnek lássa a világot” – mondja Kovách Imre szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Mobilitás Kutatási Centrumának vezetője, aki úgy véli, háború nélkül talán nem lett volna kétharmad.

„Senki az égvilágon nem tudta megmondani, hogy a háború és az erre adott kormányzati politika mennyire fogja felülírni a villamoson, a boltban és a közvélemény-kutatásokban tapasztalható, ennél tömegesebb mormogást.”

„Feltételezésem szerint sokan, akik nem elégedettek a kormánnyal és az ország vezetőivel, most racionálisan vagy tudattalanul mégis úgy döntöttek, nem érdemes kockáztatni, mert az ördög tudja, mi lesz utána. Őket a nem túl izmos ellenzéki kampány sem győzte meg.”

Kovách szerint az utóbbi túlságosan forradalmi hangulatú volt. Ebben a helyzetben a bűnösök börtönbe vetése és az elmúlt tizenkét évvel való totális szakítás ígérete állt szemben sokak stabilitási igényével, miközben az ellenzék nem magyarázta el, mit csinálna győzelem esetén.

De hiba lenne pusztán az erőforrástöbblettel, az utolsó hetek váratlan eseményeivel vagy a jól kimunkált retorikai fogásokkal magyarázni az eredményt. A kétharmad talán ezeken múlhatott, de az Orbán-rendszer stabilitását évek óta ugyanazok a – részben felülről generált, részben a hatalom által meglovagolt – társadalmi mechanizmusok garantálják.

Orbán Viktor tavaly  hárommilliárd forintot osztott szét falunapokra, és további ötmilliárdot a Hacacáré nevű programsorozatra. Majdnem minden kistelepülésnek jutott egymillió forint „az összetartozás közös megünneplésére”.

Mindezt a járvány lecsengésével, a karanténidőszak végével és a szórakoztatóipar felélesztésével indokolták, de többről volt szó, mint egyszerű jóléti-gazdasági intézkedésről. A falunapok állami finanszírozásával olyan rendezvényeket támogattak az egész ország területén, amelyek erősítik a Fidesz beágyazottságát.

Nem azért, mert pártrendezvények lennének, vagy politikai agitációról szólnának, hanem mert építik azt a helyi kultúra- és identitáspolitikát, amelynek középpontjában a paraszti világ újrakreálása áll, mondja Kovách. Ezzel falusiak és kisvárosiak tömegei tudnak azonosulni, és sok éve hozzájárul az Orbán-rendszer stabilitásához. Gyökereit a kistelepüléseken élők elégedetlenségében kell keresnünk.

Azt gondolhatnánk, a rég nem létező, romantikus paraszti világ megidézése éppen erősíti az alávetettség érzését, de Kovách szerint ellenkezőleg.

„Ha valaki elégedetlen a társadalom által ráruházott szereppel, szívesen találkozik olyasmivel, amire a közössége, a falu, a kisváros vagy az utca büszke lehet. Aki azt gondolja, hogy a társadalom másik része kulturálisan alsóbbrendűként tekint a vidékiekre, megpróbálhatja ellensúlyozni a helyi értékek felfedezésével, leporolásával, újraértelmezésével. Lehet ez bármi: épített örökség, habitus, népviselet, ételek, helyi híres emberek.”

„Mindez fokozottan jelen van a falunapokon, helyi versenyeken. Nagyon fontos, hogy ezeken többnyire nem szednek belépőjegyet, tehát az elesettebb társadalmi csoportok is megtapasztalhatják a büszkének lenni, a tartozni valahova érzését.”

„Tömeges igény volt arra, hogy »történjen már nálunk is valami, ahová elmehetek, és megmutathatom az unokámnak, hogy olyan helyen él, ami tele van érdekességekkel, és itt is élhető a világ«” – mondja Kovách. Szerinte ezek az alkalmak egyúttal elbeszélhetővé teszik a hely és a család történetét, akár olyan múltbéli tabukat is, mint hogy „annak idején bejöttek a katonák, és rosszat csináltak”. Mindez alapvető emberi szükséglet, de „a kis falvakban erősítheti a szellemi, kulturális egyenjogúság érzését is”.

Ezt az igényt nem a Fidesz hozta létre („ehhez a NER-ben sincs elég erő”), viszont jó érzékkel fedezte fel és játszott rá. Ha túlságosan látványosan tenné, Kovách szerint nem lehetne hatékony, éppen ezért többnyire a falunapokon felbukkanó politikusok sem mondanak klasszikus kampánybeszédeket. „Az ügyes politikus ilyenkor nem politikusként adja elő magát, hanem mondjuk beáll focizni, aztán a meccs után mond valamit arról, hogy milyen jó emberek laknak a faluban, milyen finom kenyeret sütnek, és milyen jó ezt közösen megünnepelni. Ez elégedetté teszi az embereket, vagy legalábbis tompítja az érdeksérelmeket, amik óhatatlanul előfordulnak mindenhol.”

Az elemző másik fontos tényezőnek tartja a falusi, vidéki elitet. Pár tízezer emberről van szó, ők alkotják a falusi és kisvárosi felső rétegeket. Polgármesterek, helyi képviselők, helytörténettel, hagyományőrzéssel foglalkozó civil vezetők, rendezvényszervezők, egyházi emberek, vállalkozók, projektszakértők.

A vidéki népesség jelentős része tőlük kap kulturális értékeket, rajtuk keresztül kapcsolódik a társadalomhoz. Helyi elit persze mindig is létezett, de a mérések alapján „egyre erősödő arcéllel van jelen” a társadalomban. A környezetük tisztában van a stiklijeikkel, mindenki tudja, ha valami nem stimmel a föld, a vagyon körül, de nem hánytorgatják fel nekik, tisztelik és elfogadják őket. Hol van ebben a politika?

A helyi elitek a Fidesz klienseinek tekinthetők, elsősorban azért, mert a fejlesztési pénzeken, uniós projekteken keresztül jutnak forráshoz. Itt nem a baráti vállalkozóknak szétosztott milliárdokról van szó, hanem azokról a helyi vezetőkről, akiknek a projekt biztosít magasabb életszínvonalat és megbecsültséget.

A Fidesz elsősorban rajtuk keresztül hatol be a kistelepülések szöveteibe, finomabban és hatékonyabban, mintha csak a médiáját használná.

A helyi elit tagjai függnek a központi hatalomtól, de nem feltétlenül követik elvakultan, és nem is élnek totális kiszolgáltatottságban. „Kliensek, de nem kormányügynökök”, mondja Kovách, aki arra számít, hogy a helyi elitek idővel egyre nagyobb autonómiát akarnak majd maguknak. „És nélkülük semmit se lehet csinálni vidéken.”

Jelentős részben diplomás, sokat fogyasztó, helyben elismert emberekről van szó, mégis szembetűnő, mennyire kirekesztettnek érzik magukat. „Nem azért, mert szegények lennének, hiszen nem azok. Egyszerűen úgy érzik, nem részei a kulturális kánonnak.” (Kováchék hét integrációs csoportra osztották a társadalmat, ezek közt egy van, amelynek tagjai erősebben érzik, hogy a peremre szorultak. Ők a legszegényebb réteget alkotják.)

Kovách szerint ahhoz, hogy az ellenzék labdába rúghasson vidéken, ezzel a helyi elittel kellene kapcsolatot keresnie. A városi felső középosztálynak nem feltétlenül a legszegényebbekkel kellene szolidárisnak lennie, velük úgysem tudnak mit kezdeni. Ehelyett meg kellene találni az utat a vidéki felső egyharmadhoz, őket kellene normális, emberi partnernek tekinteni, és nem azt hangsúlyozni, hogy mennyivel alacsonyabb a kulturális tőkéjük.”

A receptet nem akarja kitalálni a politikusok helyett, de Kovách szerint ezekben a körökben lenne fogadókészség olyan értékekre, amiket most egyáltalán nem képviselnek vidéken. „Ilyen például a zöld eszme, vagy ellenpontozhatnák a kormány által fals módon bemutatott Európa-képet is.”

Tavaly ősszel a helyi elitréteg 40 százaléka mondta magát fideszesnek, és 27 százaléka ellenzékinek. Végül persze lehet, hogy nagyobb arányban szavaztak a kormány maradására, de ez is mutatja: a pártszimpátiák nincsenek kőbe vésve.


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: