Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

A Népszavának adtak interjút olyan falvakban élők, ahol az ellenzéki összefogás magasan verte a Fideszt. Záhonyban megtörtént a csoda: a négyezer fős kisvárosban az Egységben Magyarországért 51,8 százalékot ért el, míg a Fidesz csak 40,8-at.

A lapnak nyilatkozó elmondta, hogy a szomszédja egy ukrán nyugdíjas, traktoros volt valahol, de hamisíttatott magának egy olyan papírt, ami szerint harminc évig mérnökként dolgozott.

Most a magyar államtól olyan nyugdíjat kap, amit a mérnöki átlagfizetés alapján számoltak ki, így közel 300 ezer forint üti a markát havonta. Ő, aki ebben az országban dolgozott le több, mint 40 évet, ennek csak a kétharmadát kapja. Szerinte ezt a Fidesznek „köszönhetjük”, ezért nem is szavaztak a rájuk.

Egyszerű a magyarázat, itt mindenki utálja a Fideszt – mondta a lapnak a Heves megyei Parádsasváron egy férfi a kocsma melletti parkolóban. A háromszázötven fős településen 54,1 százalékot kapott az ellenzéki összefogás és 39,8-at a kormánypárt.

Egy kezemen meg tudom számolni, hány fideszes család van a faluban: három. Az egyikük szerepelt is a kormánypárti képviselő propagandakiadványában, nem véletlenül, hisz rengeteg pénzt nyert el panzióépítésre – mondta egy középkorú helybéli férfi.

Szerinte a gyár miatt ez a falu mindig is baloldalinak számított, s annak idején jól működött itt minden szociális vívmány az üdülőbeutalótól a tüzelőutalványon át a gyerekek tanulásának támogatásáig. Aztán az ipar becsődölt, utcára kerültek az emberek, s más utat kellett találni a megélhetéshez.

A korábban leginkább a szocialista jelöltre szavazó parádsasváriak egy része időközben ugyan Jobbik-szimpatizáns lett, s most ez a két tábor összeadta az erejét. Vagyis itt legalább „kicsiben” jól működött az ellenzéki összefogás, ha már országosan vereséget szenvedett.

A helyiek közül többen is megemlítették, hogy az elmúlt tizenkét év alatt szinte semmilyen közösségi támogatás nem érkezett ide, s akkor sem segített a kormány, amikor az önkormányzatnak napi túlélési gondjai voltak.

A polgármesterük azonban nem az a „smúzolós fajta” a település pedig vele együtt emelt fővel viseli a kirekesztettséget – mondták. Ahogy a Petőfi utcában egy almafákat metszegető férfi fogalmazott: a Fidesz nem szereti a falut, de a falu se szereti a Fideszt.


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: