Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ismert tévés Bánó András közölt egy írást a Hírklikken, „Ezt mégis, hogy képzelték Hollókőn?” címmel. A Nógrád megyei fideszes vezetésű település igen durván megvágta a turistákat Húsvét alkalmából.

 

Óriási volt a felháborodás az ünnepek alatt azok között, akik turistaként érkeztek Hollókőre, ahol meg szerették volna nézni a hagyományos locsolkodást, vagy egyszerűen csak végig akartak sétálni a falu főutcáján.

Az 1987 óta világörökségi helyszínnek számító Ófaluba ugyanis húsvét vasárnap és hétfőn csak tetemes belépődíj leszurkolása után lehetett belépni.
Felnőtteknek 5000, 7 és 18 év közötti gyerekeknek, valamint nyugdíjasoknak „csak” 4000 forintot kellett fizetni! Mindezt úgy, hogy előzőleg soha, sehol nem hirdették meg, hogy csak az induljon Hollókőre, aki le akarja szurkolni a cseppet sem olcsó belépődíjat.

Így azután a helyszínen szembesültek a három-négy gyermekes családok azzal, hogy – ha már ott vannak – jócskán bele kell nyúlniuk a pénztárcájukba.

 

Sokan nem is akarták a 15-20 ezer forintot kifizetni, s bosszúsan indultak a vár felé, hogy legalább azt megnézzék, ha már sok-sok kilométert vezettek lakóhelyüktől Hollókőig. Ott érte őket a másik meglepetés: a vár tatarozás miatt zárva volt. A kíváncsibbak megnézhették kívülről a várkaput, amelyen tábla hirdette:  „Hollókő vár felújítása”. Építtető Hollókő község önkormányzata, a kivitelezés várható időtartama egy év, 2020. 12. 14-től 2021. 12. 14-ig. Az idei húsvét hétfő dátuma 2022. április 18.

Kíváncsi vagyok (de nagyon) a polgármester magyarázatára. Összehasonlításképpen csak annyit: nemzetközi zúgolódás tárgya volt, amikor az olaszországi Velence hatósága bejelentette: ezentúl belépőjegyet kell váltania annak, aki be akar lépni – akár csak egyetlen napra – a lagúnák városába. Ezt a szándékot azonban jó előre közölték a turistákkal az összes létező fórumon. Mindenki tudta, hogy mire számíthat, ha be akar jutni Velencébe.

Arról nem is beszélve, hogy a 10 eurós belépődíj mai árfolyamon OLCSÓBB, mint bemenni Hollókőre: csupán 3750 forint!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: