Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A jegybank kedden folytatta kamatemelési ciklusát, a kamatdöntést követően pedig Matolcsy György, az MNB elnöke tartott sajtótájékoztatót.

 

Elromlottak a pénzügyi egyensúlyok Magyarországon – jelentette ki a keddi kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Matolcsy György elmondta, hogy Magyarországon 9 százalék körüli éves infláció lesz az idén. Úgy véli, hogy szintén „elromlott” a költségvetés egyensúlya – pedig szerint „óriási vívmány” volt, hogy korábban 3 százalék alatt tartottuk a költségvetési hiányt –, valamint a külkereskedelmi egyensúly is (főleg a folyó fizetési mérleg).

Matolcsy György kijelentette, hogy „mindhármat helyre kell hoznunk”, ezért is hozott ma monetáris tanács ilyen döntést.

A jegybankelnök beszélt arról is, hogy az MNB-ben úgy gondolják, hogy le kell tenni egy második adóreform alapjait. Hozzátette, hogy ezt a 2010-es évek elején már sikeresen megtettük.

Ennek az adóreformnak szerinte zöldnek, digitálisnak és forgalmi adóra koncentrálónak kell lennie Matolcsy szerint a monetáris politika mindent megtesz a fenti kihívások megoldásaiért, de szükségük van a költségvetés támogatására is, azaz arra, hogy helyreálljon a költségvetési egyensúly, ezt javasolják is a kormánynak.

Az MNB küzd az infláció megfékezésérért, és további javaslatokkal segíti majd a kormány munkáját – fogalmazott a jegybankelnök.

Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint csak az orosz–ukrán háború 2,5-3 százalékpontot jelenthet az idei inflációban.

Várakozásaik szerint 2023-ban indulhat meg az infláció csökkenése.

Szerinte a magyar gazdaság erős fundamentumokkal rendelkezik, ezt jelzi az is, hogy adataik szerint 2022 első negyedévében még tovább élénkülhetően a növekedés: 7-8 százalékos éves reálgazdasági növekedést várnak az év első három hónapjára, ami várhatóan az uniós rangsor első néhány helyének valamelyikére lehet elég.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: