Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hivatalosan is útjára indul a jogállami mechanizmus, a magyar kormánynak két hónapja lesz arra, hogy megfeleljen az Európai Bizottság által támasztott feltételeknek- írja Ujhelyi István az MSZP vezető politikusa.

Az uniós testület már korábban világossá tette, hogy melyek azok a területek és ügyek, amelyek miatt bizonyíthatónak látják az uniós pénzügyi érdekek sérelmét, vagyis amelyek miatt nem látják garantálhatónak az európai közpénzek biztonságát- írj Ujehlyi

Az MSZP-s politikus emlékeztetett a legutóbb az Orbán-kormánynak megküldött összegző átiratban közel húsz ilyen ügyet, illetve területet soroltak fel, a mostani hivatalos értesítőben a hírek szerint a közbeszerzési rendszer, az ellentmondásos termőföld-árverések és az OLAF-fal való nem megfelelő együttműködés szerepelnek kiemelten az anomáliák között.

A Fidesz-kormány bűnei miatt – eddig példátlan módon – már befagyasztottak mintegy 2500 milliárd forintot a Magyarországnak járó helyreállítási forrásokból, de a jogállamisági sérelmek miatt veszélybe kerülhet a hétéves költségvetésből szintén hazánknak járó mintegy 14 ezer-milliárd forint támogatás időbeni lehívása is.

A hatalmon lévőknek egyetlen lehetséges megoldása maradt arra, hogy a lehető leggyorsabban rendezzék a helyzetet: csatlakoznak az Európai Ügyészség intézményéhez- szögezi le az MSZP vezető politikusa

Ujhelyi azt is kijelenti, napi pártpolitikai érdekeken túl, a Fidesz számára sem lehet ennek semmilyen elvi akadálya, hiszen – bár most nemzeti szuverenitásra hivatkoznak – a hatályos európai programjuk szerint nemhogy támogatják az Európai Ügyészséget, de még bővítenék is annak jogköreit.

A 2009-es, „Igen, Magyarország többre képes!” című programjuk egész pontosan így fogalmaz: „a Fidesz támogatja (…) az Európai Ügyészség felállítását, hatáskörének bővítését az unió pénzügyeit sértő bűncselekményeken túl, más súlyos, több tagállamot érintő bűncselekményekre is.”

 

Magyarország érdeke az uniós források mielőbbi lehívása. Magyarország érdeke az Európai Ügyészséghez való csatlakozás. Ha a kormány Magyarország érdekeit tartja szem előtt, tudja, mit kell tennie.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: