Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon furcsa folyamatok zajlanak a frissen bekerült balliberális párt a Momentum háza táján. Fekete-Győr versus elnökség versus Hadházy Ákos.

A Momentum is részt vesz a Parlament alakuló ülésén, mivel „Kocsis Máté megfenyegette a parlamenti pártokat, hogy ne merészeljenek távol maradni arról az ülésről” – írja saját pártjáról Hadházi Ákos, aki maga is Momentumos képviselő.

„Tegnap este értesültem arról, hogy a Momentum elnöksége úgy döntött, elfogadja a DK javaslatát, elmennek az ülésre és az eskütételig ott is maradnak. Sajnos két lehetőség lehet csak tehát. Vagy a Fidesz hátrált meg, vagy a Momentum” – tette hozzá Hadházy.

(Amúgy a Momentum elnöksége ezzel a döntéssel szembe ment Fekete-Győr Andrással, aki a Momentum fakultációvezetője, aki nyílt levélben adott ultimátumot Orbán Viktornak, ebben a levélben Fekete-Győr András azt közölte, hogy a Momentum nem vesz részt az alakuló ülésen, mivel nem teljesülnek a parlament működésének alapfeltételei.)

A Momentum frakcióban üllő Hadházy szerint tragikusan döntött a párt, azonban elmondása szerint ezzel már nekik kell együtt élniük és a választókkal is nekik kell elszámolniuk. Ezen kívül biztos benne, hogy lesz még közös ügyük a Momentummal, szövetségesek maradnak.

„Ez a választás egy elcsalt választás volt, a parlamentben pedig már eddig sem volt meg a lehetősége a képviselőknek ellenőrizni a kormányt. Ha ezeken a feltételeken nem tudunk változtatni, az eredmények is változatlanok maradnak. Változtatni viszont csak akkor tudunk a feltételeken, ha a Fidesz komolyan vesz minket” – mondta a képviselő, hozzátéve, hogy csak akkor fogja a kormány komolyan venni őket, ha az ellenzéki szavazók nyomást gyakorolnak rájuk, azonban ők csak akkor fognak segíteni, ha a pártok komolyan veszik őket.

„Fekete-Győr András mostani döntése ezért nagyon szomorú. A választóink érzik: hibrid rezsimet hibrid ellenzékkel nem lehet megdönteni” – jelentette ki.
Emellett közölte: hétfőn délután öt órakor, az alakuló ülés napján köztéri fogadóórát tart a Parlament előtt a Kossuth téren, mindenkit arra kér, hogy menjen el és beszéljenek a jövőről.

„A nyitó ülésen jómagam természetesen nem veszek részt, akkor sem, ha a propagandasajtó természetesen az ’összeférhetetlen, kiállhatatlan’ képviselőként fog kajánkodni rajtam. Sokan fogják azt mondani, hogy egyedül maradtam, de én nem érzem így. A képviselők között talán igen, de nem a választók között” – fogalmazott Hadházy Ákos.

Hozzátette: „az ülés helyett Kisvaszarra fogok menni, ahol egy roma családot folyamatos retorzió ér a polgármester részéről amiatt, mert nevüket felvállalva számoltak be a roma felzárkóztatásra adott EU-s pénzek elcsalásáról.”


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: