Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A magyarországi iskolák úgy zárják ezt a tanévet, hogy mintegy 12 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből, és ezek többsége szaktanár. Azt még nem tudjuk, mit hoz a nyár: szeptembertől mekkora tanárhiány szakad a diákok és szüleik nyakába- írja Kunhalmi Ágnes az MSZP közleményében

Felháborító, hogy a régi-új kormány ennek dacára sem kívánja orvosolni a helyzetet: mindannyian tudjuk, hogy a tragikusan alacsony bérek kényszerítik arra főként a fiatal és középkorú pedagógusokat, hogy diplomájuk és hivatásszeretetük ellenére más területeken keressék a megélhetésüket.

A radikális romlás jelei már a felsőoktatási jelentkezéseknél is megnyilvánulnak: nem csak a végzettek lesznek pályaelhagyók, hanem a jelentkezések is súlyos létszámcsökkenést mutatnak, óvodapedagógustól a középiskolai tanárig bezárólag.

A régi-új kormány pedig érdemben nem tesz semmit a tanárhiány enyhítésére! Azok a halvány ígéretek, amelyek három évre elosztva 10-10%-os béremelésről szólnak, cseppet sem teszik vonzóvá a pedagóguspályát!

A Fidesz azzal, hogy mostohán kezeli a tanárokat, árt az oktatás színvonalának, aminek a legnagyobb vesztesei a tanulni vágyó fiatalok. A felnövekvő nemzedékeknek egy korszerű, sokszínű, értékteremtő oktatási rendszerre van szükségük, amely nem létezhet megbecsült és jól megfizetett pedagógusok nélkül!

A Magyar Szocialista Párt követeli ezért, hogy a kormány azonnali, nagyarányú és radikális béremelést hajtson végre az oktatás minden területén, és őrizze meg annak értékállóságát! A kormány által beígért 10%-ok ugyanis lassan még az inflációt sem követik.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: