Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ujhelyi István, az MSZP európia képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorának adott interjút és egyszer csak besétált valaki a képbe.

Ujhelyi István, az MSZP európia képviselője volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége. A politikus a műsorban otthonából jelentkezett be.

Láttunk már hasonlót, amikor egy interjúalany mögött egyszer csak megjelent egy nem várt szereplő. Ujhelyi István is hasonló szituációba került.

Az ATV-interjú alatt Csenge nevű kislánya sétált be meglepetésszerűen az élő adásba. Bár Ujhelyi István a nem várt vendégtől láthatóan zavarba jött, nem úgy Csenge. Amikor megtudta a kislány, hogy TV adásban van integetett a nézőknek, majd odabújt apjához.

A cuki esetről Ujhelyi csinált egy kis videót, amit saját Youtube csatárnájára töltött fel, amire érdemes feliratkozni. (Katt ide, majd a videó alatt a piros felszárítkozás gombra kattints) Mert ide az MSZP politikus más érdekes videókat is fel szokott tölteni, például legutóbb Szelényi Zoltán főorvossal beszélgetett egy videóban többek között az egészségügyről.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: