Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az év eleje óta jogellenesen használják ingyenesen a bajaiak helyi tömegközlekedést, ez derül ki abból a levélből, amit Orbánék egyik minisztériuma küldött meg az ellenzéki város vezetőségnek, mondván a veszélyhelyzet ideje alatt nem módosíthatják a tarifákat, számolt be róla az ATV Híradója.

Baján az ellenzéki vezetésű önkormányzat még az év elején döntött úgy, hogy senkinek nem kell jegyeket, bérleteket vásárolni senkinek a buszok használatához.

Nyirati Klára polgármester elmondta, nem használták a bajaiak a tömegközlekedést, nem volt jó a menetrend, viszonylag drága volt. Kiszámolták, hogy egy négytagú családból, ha mindenki buszozik, akkor azzal az erővel autózhatnak is, tehát ez csak akkor éri meg, ha valóban használja mindenki a tömegközlekedést.

Az utasok azt mondták, hogy lényegesen többen utaznak a buszokon, és szerintük ez egy jó ötlet volt.

Ám az ingyenes közlekedés nem tetszett az egyik Fidesz minisztériumnak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint viszont nem volt az. Az ATV Híradó megkeresésére azt írták, hogy a veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabályok nem teszik lehetővé az önkormányzatoknak a különféle közszolgáltatások díjainak módosítását.

A Fidesznek hála lehet újra fizethetnek majd a bajaiak a tömegközlekedését, ugyanis a minisztérium két hónap határidőt adott a megoldásra.

A propaganda média nem fogja bemutatni, hogy milyen aljas politikát folytat a Fidesz, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, mit művelnek Orbánék.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: