Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Még a márciusi fizetésüket sem kapták meg a csornai EcoSolifer Heterojunktion Kft. dolgozói a lap szerint.

A 24.hu cikke szerint háromhavi bérüket nem kapták meg a csornai EcoSolifer Heterojunktion Kft. dolgozói, még a márciusi fizetésükkel is tartoznak nekik, erről maguk az érintettek számoltak be a lapnak.

A cikk szerint a kisalföldi naepelemgyár bukdácsolása nyolc éve tart, miközben többen is igyekeztek bábáskodni körülötte: az alapkőletételen a csornai születésű Áder János köztársasági elnökként vett részt; 2014-ben egymilliárd forintos egyedi támogatást kapott a cég a kormánytól, és 1,9 miliárd forintos uniós támogatást is kaptak.

A 15 milliárd forint költségűre tervezett beruházás kapcsán az állami Eximbank Zrt. 22,4 millió euró erejéig nyújtott kölcsönt. Ez sem volt elég azonban, négy év elteltével sem készült el a napelemgyár, erre a másik állami bank, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vette át a cég hitelezését úgy, hogy a kölcsön keretét 40 millió euróra növelték meg. Ezt azzal indokolták, hogy jelentősen nőtt a kereslet a napelemek után, és hogy megduplázzák a tervezett gyártókapacitást. A hvg.hu korábbi információi szerint az EU csalás elleni hivatal, az OLAF is vizsgálatot kezdett az uniós pénzekkel kapcsolatban 2018-ban.

A cikk szerint még a magyar hatóságok is foglalkoztak a projekttel, a gazdasági tárca még 2016-ban indított szabálytalansági vizsgálatot – viszont hogy milyen szabálytalanságot találtak, azt öt év elteltével sem hozták nyilvánosságra. A DK-s VAdai Ágnes nemrég írásban feltett kérdésére a napokban Latorcai Csaba miniszterelnökségi államtitkár azzal felelt, hogy ugyan az elsőfokú döntés már megszületett, de a jogorvoslati határidő még nem járt le, vagyis még nem jogerős a határozat.

A gyárat végül 2020 decemberében ilyen előzmények után is átadták hivatalosan, az eseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mondott beszédet. A beruházás addigra 18,9 milliárd forintra duzzadt, az állami támogatás összege 2 milliárd forint volt – olvasható a cikkben, amely szerint az első üzleti év eredményei nem ismertek, hiába kereste a 24.hu a mérlegbeszámolót az Igazságügyi Minisztérium honlapján. Az Opten adatbázisa szerint viszont 2020-ra bő 1,7 milliárdos veszteséget könyvelt el a cég, és a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága idén június 10-én végrehajtási eljárást rendelt el a céggel szemben.

A 24.hu kereste az EcoSolifer ügyvezető-tulajdonosát, Haidegger Ákost, de sem az email-, sem a telefonos megkeresésére nem válaszolt. Utóbbi megkeresés alapján viszont kiderült, hogy a napelemgyárban jelenleg leállás van, nem dolgozik senki sem.

A lapnak az egyik dolgozó elmondta, húsvét előtt kezdődtek a gondok a cégnél, április 12-én a cégvezető is bejelentette, hogy késnek a márciusi fizetések, de akkor azt a reményét fejezte ki, hogy két héten belül rendeződik a helyzet. Május 8-án többeket igazolt fizetett távollétre küldtek, hamarosan pedig értesítést kaptak, hogy két napon belül el kell dönteniük: fizetetlen szabadságra mennek, vagy közös megegyezéssel felmondanak. Még aznap volt egy állománygyűlés, ahol a dolgozók jelezék, a fizetetlen szabadság-opcióból nem kérnek, más megoldást várnak. Pár nappal később kaptak egy üzenetet, hogy állásidőre küldték őket, fizetést majd kapnak valamikor, de azóta sem látták a bérüket – foglalta össze az egyik dolgozó a helyzetet a 24.hu-nak.

Egyelőre a munkavállalók tanácstalanok, nem tudják, hogy érdemes-e még várniuk a bérükre és járandóságaikra, vagy érdemesebb-e már felmondaniuk. Vannak olyanok, akik már megtették ez utóbbit, de a cégtől azóta sem kapták meg az elmaradt bérüket és egyébb juttatásokat, viszont már máshol dolgoznak, ahonnan van már fizetésük.

“Érdeklődtünk a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nél arról, kaptak-e tájékoztatást a csornai állapotokról, és mi a tervük a továbbiakban az EcoSoliferrel, mivel számolnak, hogyan rendezik az állami kölcsön sorsát. A bank korábbi közlése szerint 40 millió eurós hitelszerződést kötöttek a céggel, és a 2020-as évről leadott mérlegben a tartozások között van is nyoma a bő 10 milliárd forintos hosszúlejáratú beruházási, fejlesztési hitelnek. Elég komoly tehát az állami kitettség EcoSolifer-ügyben, a fejlesztési bank azonban nem reagált kérdéseinkre, így arra sem, mit tesznek, hogy ne vesszen el a 40 millió eurós állami hitel”


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: