Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP nem hagyja annyiban, hogy a Fideszék az egész választási kampányban azt ígérték, hogy nem lesz gáz és áram ár emelés. Most arra kéri a párt a magyarokat, hogy írjanak egy levelet a fideszes képviselőjüknek és kérdezzenek rá a paksi 12 forintos áramra, íme az MSZP felhívása:

Ugye Ön is emlékszik arra, hogy Orbán Viktor és a Fidesz a választási kampányában határozottan azt ígérte: nem lesz megszorítás, megvédik a rezsicsökkentést.

Ehhez képest – miközben a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok fizetését is az első intézkedések között emelték meg – mára kiderült: az egész választási kampány egy nagy hazugság volt. Július 13-án Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a rezsicsökkentés korábbi formájában megszűnik.

Ez azt jelenti, hogy a családoknak az átlagfogyasztás feletti villamos energiáért piaci áron, több mint hatszoros díjat kell majd fizetniük. Mindezt a magas infláció, a forint elértéktelenedése, a drasztikus áremelkedések mellett kellene kigazdálkodni.

Csak hogy a lakossági áramáremelésre semmi szükség! Ahogy azt dr. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke többször elmondta: a Paksi Atomerőműben termelt villamos energia mennyisége meghaladja a lakossági szükségleteket.

Ha egyetért velünk abban, hogy a Fidesz a rezsicsökkentéssel kapcsolatban becsapott minket, tiltakozzunk együtt az áramáremelés ellen! Küldjön Ön is levelet fideszes országgyűlési képviselőjének, és követelje, hogy a képviselő a választói érdekeit képviselve lépjen fel a felesleges drágítás ellen!

Az alábbi mintalevelet is felhasználhatja:

Tisztelt Képviselő Asszony/Úr!

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos 2022. július 13-án bejelentette, hogy a rezsicsökkentés – az Orbán-kormány korábbi ígéreteivel és állításaival szemben – a jelenlegi formájában megszűnik. A bejelentés alapján az átlagfogyasztás feletti rész után a piaci árat kell majd az egyetemes szolgáltatásra jogosult villamosenergia-fogyasztóknak is fizetniük. Ennek érzékeltetésére jelezték, hogy a villamos energia aktuális piaci ára alapján a jelenleg hatályos szabályozás alapján fizetendő ár 6,8-szeresét kellene fizetni. Jól láthatóan dilettáns improvizáció zajlik a kormány részéről, amely érthető felzúdulást keltett a társadalom nagy részében.

Ön is bizonyára tisztában van vele, hogy a Paksi Atomerőműben termelt villamos energia mennyisége meghaladja az egyetemes szolgáltatásra jogosult kör szükségleteit. 2020-ban a hazai lakosság áramfelhasználása – a KSH adatai szerint – 11,73 terawattóra (TWh), míg az atomerőmű termelése – a MEKH adatai szerint – ennél jóval nagyobb 16,1 TWh volt. Ön bizonyára azzal is tisztában van, hogy kilowattóránként 11,493 forint folyt be a paksi atomerőműhöz. Mindez tehát azt jelenti, hogy valójában – ahogyan arra dr. Tóth Bertalan az MSZP társelnök-frakcióvezetője és független szakértők is felhívták a figyelmet –

NINCS SZÜKSÉG LAKOSSÁGI ÁRAMÁREMELÉSRE!

A meglévő paksi atomerőmű ugyanúgy el tudná látni olcsó árammal a lakosságot, ahogyan azt eddig is tette, a paksi áram előállítását nem érinti a szénhidrogének és más energiahordozók áremelkedése.

Az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikája által gerjesztett infláció, a 400 Ft-os Euro árfolyam önmagában is jelentős terhet tesz minden magyar családra, a fiataloktól az idősekig. Érthetetlen ezért, hogy a jelenlegi helyzetben miért akar ilyen formában külön sarcot kivetni az emberekre. Szükségesnek tartom annak magyarázatát, hogy miért akarja az Orbán-kormány világpiaci áron adni a paksi áramot.

Miért akarja emelni a Fidesz-kormány a lakossági áram árát, amikor arra nincs szükség? Miért akarja világpiaci áron adni a Fidesz-kormány a paksi áramot?

A kétszámjegyű infláció, a 400 Ft-os Euro árfolyam mellett miért akar a Fidesz-kormány külön sarcot kivetni az emberekre?

Bocsánatot kér-e a választóktól azért, mert félrevezette, becsapta őket a választási kampányban?

Kérem, Ön is tegyen annak érdekében, hogy az Orbán-kormány ne vezessen be lakossági áramáremelést!

Válaszát várva, üdvözlettel:

Kelt:

………………………………….
aláírás

Fideszes országgyűlési képviselőjének email címét itt találja: bit.ly/ 3PDvNnC
KDNP-s országgyűlési képviselőjének email címét itt találja: bit.ly/ 3v1FYua

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: