Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Már így is elviselhetetlen mértékű az infláció, azonban a szombat délelőtti rendkívül kormány infón egy újabb árdrágító lépést jelentettek be Orbánék.

A kormány úgy döntött, hogy a 480 forintos garantált árat a magántulajdonú gépjárművekre, mezőgazdasági erőgépekre és a taxikra tartják fenn- ezt Gulyás Gergely jelentette be.

Orbánék legújabb döntését azzal indokolták, hogy a Mol elnöke arról tájékoztatta a kormányt, hogy karbantartás miatt átmenetileg leállítják a százhalombattai finomítót, ez felelt az elmúlt hónapokban az ország ellátásáért – kezdte Gulyás Gergely. A leállás nem halasztható, az üzemanyag-ellátásnak így két lehetséges útja van: az egyik az import, a másik a stratégiai készletek felszabadítása.

A stratégiai készlet körülbelül egynegyedét feloldják, ez a Molnál meglévő készletekkel együtt a hazai igények egy részére elegendő, a többit importból kell fedezni- mondta.

Nos, a kormány mostani bejelentés újra árdrágító hatású lesz, ugyanis a körből kiesnek az árú fuvarozók még megmaradt része, akik ezután 30 százalékkal drágában fogják tudni csak tankolni a gépjárműveiket.

Ezt az árdrágulást nyilván nem fogják tudni benyelni a vállalakozók, így újabb árdrágító hatásként fog jelentkezni többek között az élelmiszer árakban is.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: