Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bekövetkezett, amire a kormány elmúlt tizenkét év alatti elhibázott gazdaság- és oktatáspolitikája miatt számítani lehetett-írja az Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke Facebook bejegyzésében.

Ott tartunk, hogy már most komolyan szóba kerül az online közoktatásra való áttérés a fűtési szezonban, mivel a kormány évek óta súlyosan alulfinanszírozza a közoktatást.

Mindezt akkor, amikor még a COVID miatti online és hibrid oktatási szakaszok szakmai tapasztalatairól sem készült el az elvárt objektív felmérés; akkor, amikor az elmaradások pótlására sincs kész ütemterv; akkor, amikor a szülőket amúgy is nyomasztja majd a többszörösére emelt rezsiköltség és akkor, amikor minden eddiginél nagyobb arányban fenyeget a tanárhiány! Ráadásul azok a tanárok hagyják el a pályát, akiknek valamilyen tapasztalata van már a korábbi online oktatás kapcsán.

Nem tudjuk továbbá azt sem, hogy az elsősökkel és általában az alsó tagozatos diákokkal mi történik majd! Ők az első négy évben tanulnának meg írni, olvasni, számolni, beilleszkedni az iskola világába; az ő tananyagaikat nem lehet online megtanítani! Ők mikor tudják megszerezni azokat az alapkészségeket, amelyek nélkül a további tanulmányi évek anyagát sem lehet megtanítani?

Az már látszik, hogy a felsőoktatásban, a legnagyobb magyar egyetemen mi történik: az ELTE egyre inkább az online oktatást preferálja, mert képtelen finanszírozni a drasztikus rezsiköltségeket a szűkös állami támogatás mellett.

Nem a fatüzelésre való áttérés, nem az online oktatás a megoldás, hanem a közoktatás megfelelő finanszírozása. Ezért az MSZP követeli, hogy a kormány teremtse elő azt az összeget, amellyel legalább az oktatási intézményekben biztosítja a zavartalan, korszerű, személyes oktatás feltételeit.

Mivel nincs más lehetőség, az Európai Unió által biztosítandó pénzösszegek hozzáférése elől hárítsa el – ha másért nem, jól felfogott érdekből – az akadályt: tegyen eleget az unió jogállami és antikorrupciós elvárásainak.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: