Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Népszava számolt be arról, hogy miközben a magyar ügyészség nem foglalkozik tusványosi beszédével, a román Országos Diszkriminációellenes Tanácstól idézést kap az ügy miatt. 

A magyarországi ügyészség bűncselekmény hiányában nem foglalkozik Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédével, de mivel azt Románia közigazgatási területén belül mondta el, a román hatóságoknak is jogában áll vizsgálni Orbán rasszista beszédét.

A román Országos Diszkriminációellenes Tanács rövidesen el is indítja az eljárást Orbán ellen, méghozzá a magyar miniszterelnök beidézésével fog kezdődni a nyomozás – tudta meg  a lap Asztalos Csabától, a román Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökétől.

Amint arról a Népszava is beszámolt Alexandru Muraru, a Nemzeti Liberális Párt képviselője tett feljelentést múlt pénteken a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn elhangzott „rasszista és idegengyűlölő kijelentései” miatt.

Alexandru Muraru nem egy „mezei” liberális képviselő, hanem egyben Nicolae Ciucă miniszterelnök csapatának tagja, Románia kormányának az emlékezetpolitika előmozdításáért, valamint az antiszemitizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelemért felelős különleges képviselője.

Asztalos Csaba CNCD-elnök szerint még nincs kijelölve, ki lesz az a kollégiumi tag, aki végigviszi az ügyet.

Orbán Viktor tusványosi beszéde mégis komoly kihívás az épp e hónapban fennállása 20. évfordulóját ünneplő román hatóságnak, hiszen még sosem kellett idegen állam vezető politikusának gyűlöletbeszéde kapcsán eljárniuk.

Mindenképpen a bukaresti magyar nagykövetségen keresztül küldjük el az idézést, amihez csatoljuk a panaszt. Gyűlöletbeszéd esetén általában rövid határidők vannak, mert a társadalom érdeke, hogy mielőbb döntés szülessen. Ez esetben is a beidézésre vélhetően kéthetes határidő lesz. A magyar miniszterelnök eddig küldheti el álláspontját a kérdésben. Persze, csak ha akarja, mert kötelezni nem tudjuk.  – ismertette az eljárás menetét a tanács elnöke.

Román közszereplő a CNCD jogerős ítélete alól nem tud kibújni. Büntetését a tanács beküldi az adóhivatal országos rendszerébe, ha a megbírságolt legyen az ország elnökéről vagy miniszterelnökéről szó nem fizeti ki jószántából, automatikusan behajtja az adóhivatal.

A feljelentő arra hivatkozott, hogy Orbán Viktor magánlátogatáson tette az inkriminált kijelentést, de vélhetően ennek nincs jelentősége, a nemzetközi jog e tekintetben egyértelmű: az államfők, a miniszterelnökök immunitást élveznek az illető ország igazságszolgáltatásával és hatóságaival szemben függetlenül attól, hogy magán vagy hivatalos látogatáson vesznek részt egy másik ország területén.

A román Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke szerint Orbán Viktor esetében is valamely magyar hatóságnak kellene eljárni.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: