Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden elemzői várakozást felülmúlt a magyar gazdaság elmúlt negyedévi növekedése, a forint azonban ennek ellenére tovább gyengült. Napközben 408 felett is járt az árfolyam az euróval szemben. A második negyedévben 6 és fél százalékkal nőtt a magyar gazdaság a tavalyi év azonos időszakához képest. A szakértők azt mondják: a választások előtti osztogatás pörgette fel a lakossági fogyasztást, a következő negyedéves adatok várhatóan már jóval alacsonyabbak lesznek- derült ki az ATV összeállításából

Az idei második negyedévben 6 és fél százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest. A növekedést fékezte a mezőgazdaság jelentős visszaesése, de az tény, hogy az idei első félévében a gazdaság teljesítménye 7,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A Gazdasági Kutató Intézet szerint ebben a negyedéves adatban jócskán benne van a választás előtti osztogatás.

„Február-márciusban gyakorlatilag egy 1000 milliárd forintnyi összeget kapott a lakosság, aminek a kétharmadát elköltötte. Ez részben a szolgáltatásokban jelenik meg, részben importban” – mondta Molnár László.

Az elemző úgy gondolja, gondot jelent a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiánya. A forint továbbra is gyenge, 408 forint felett is járt az euró. A szakértő szerint a pénzpiacokat nem igazán érdekli most a GDP-adat, hiszen a fő probléma a magas energia- és importár, ami gyengíti a forintot. Ráadásul Magyarország a leminősítés előszobájába került, miközben továbbra sincs megállapodás az uniós pénzekről.

„Gyakorlatilag a forint emiatt szenved…Az uniós megállapodás tudná ezt megtörni. Annál is inkább mert az elemzők arra számítanak, hogy a GDP kedvezőtlenebbül fog teljesíteni” – fogalmazott Hornyák József.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: