Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A pedagógus-szakszervezetek már tavasszal előrevetítették, hogy – változás nélkül – szeptembertől nem lesz normális tanévkezdés. Hiába folytatódtak nyáron is sztrájktárgyalások, érdemi előrelépés a bérek ügyében máig nem történt. A legújabb ígéret szerint az uniós források függvényében 2028-ra emelkedne elfogadható szintre a tanárok fizetése, ami az érdekvédők jelzése szerint már túl késő, az iskolák már az idei tanévre is vészforgatókönyvekkel készülnek.

Csak pár nap maradt hátra a nyári szünetből, de az iskolák a hagyományoknak megfelelően már augusztus közepén megkezdték a felkészülést a 2022–2023-as tanévre. A legnagyobb fejtörést idén is a tantestület feltöltése okozza, szinte nincs olyan intézmény, ahova ne keresnének hadra fogható pedagógust.

Az igazgatók nincsenek könnyű helyzetben, a tanári pályát ugyanis ismét sokan otthagyták, utánpótlás pedig alig van, a nettó 207-210 ezer forintos kezdő fizetés ugyanis kevés fiatalt vonz. Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban kétségbeesett álláshirdetések lepték el a közösségi oldalakat, az egyik posztban egy iskolai dolgozó például azt írta:

Az esélytelenek nyugalmával kérdezem. Informatikatanár esetleg nem keres új iskolát magának?

Egy másik hirdetésben az áll: S. O. S. iskolatitkárt keresünk! […] Türelmetlenül várjuk annak az új kollégának a jelentkezését, aki ebben a barátságos testületben kíván dolgozni.
Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja az Index megkeresésére elárulta: a hirdetésekben gyakran feltűnik az a varázsmondat is, hogy „bármely szakos pedagógus jelentkezését várjuk”, ami szerinte sok mindent elárul.

„Jól látszik, hogy itt már nem apróbb lyukak feltöltéséről van szó. A cél, hogy valaki vigyázzon a gyerekekre, legyen az bárki” – mondta az Indexnek Nagy Erzsébet.

Hangsúlyozta, hogy a legnagyobb baj talán az óvodákban van, már a Szeged és Miskolc méretű nagyvárosokban is alig találnak pedagógust, de ezeken a helyeken még mindig könnyebben megoldják a humánerőforrás-krízist, mint a kisebb településeken, ahol eleve kevesen laknak, az ott élők pedig kevésbé mobilisak.

„Ugyancsak komoly problémát jelent a tanítók utánpótlása, számos intézményben csoportösszevonásokra és más vészforgatókönyvekre készülnek. Ami a tanárokat illeti, a természettudományos tárgyakat tanítók már régóta hiányoznak a rendszerből, a kémiához és a fizikához újabban a biológia is felzárkózott. Informatikatanárt mindig is nehéz volt találni, és sok iskolába keresnek nyelvtanárt is, közülük ugyanis rengetegen elhagyták a pályát. Elhelyezkedtek nyelviskolákban, alapítványi vagy magánfenntartású intézményekben, ahol amellett, hogy a munkaidő rugalmasabb, a bér is kedvezőbb” – sorolta az érdekvédő.

Hasonló problémákról számolt be lapunk megkeresésére Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke is. Elmondása szerint rengeteg intézményvezető van a kétségbeesés határán, sokfelé még most sem tudják, miként oldják meg szeptembertől a tantárgyfelosztást.

A legutóbbi sztrájktárgyalás után nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy a köznevelésben veszélyhelyzet van. Ennek megfelelően ideje lenne felállítani még egy operatív törzset, és ahogy a koronavírus-járvány idején, úgy most is átvezénylésekre lenne szükség. Követeljük, hogy a pedagógusvégzettségű parlamenti képviselőket, minisztériumi alkalmazottakat és az Oktatási Hivatal munkavállalóit vezényeljék ki az iskolákba annak érdekében, hogy a tanév zökkenőmentesen elkezdődhessen – idézte Totyik Tamás a saját, legutóbbi sztrájktárgyalás után adott reakcióját.

Mint ismert, az augusztus 10-i egyeztetésen továbbra sem történt érdemi előrelépés a bérek ügyében, a szakszervezeteknek azt azonban sikerült kiharcolni, hogy az új tanév kezdete előtt legyen még egy tárgyalás, ezt augusztus 30-ára tűzték ki.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: