Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Azért délben fújták le az augusztus 20-ai tűzijátékot, mert nem vállalhatták a politikai felelősségét annak, ha ezt esetleg órákkal később teszik meg – mondta egy, az RTL Híradóhoz eljutott hangfelvétel tanúsága szerint Palkovics László miniszter pénteken Szegeden, a Magyar Meteorológiai Társaság vándorgyűlésén.

 

A hangfelvétel szerint Palkovics erre a következőképpen fejtette ki mondanivalóját: Az, hogy este 6-kor mondjanak le tűzijátékot, lehet, hogy megtörtént, de ennek a következményeit azért egy olyan helyzetben, amikor egyébként a tűzijáték… és ez már a politika része, hogy a tűzjáték az egy nem kívánt valamivé vált időközben, mert politikai támadások érték, hogy mi a fenének szerveznek tűzijátékot.

Ebben a helyzetben nyilván nem lehetett annak a felelősségét vállalni, hogy este 6-kor mondjuk le, vagy valami történik.

Az OMSZ vezetőségét hirtelen leváltó miniszter az előadása után azt mondta, megtapsolta a közönség. „Úgy láttam – manapság azért ez is eredmény –, hogy amit itt elmondtam, részben a klíma területéről, ezen belül az előrejelzésről, az OMSZ-nek a tevékenységéről, az mintha támogatást kapott volna” – fogalmazott.

Magyarul Palkicsiék pontosan tudták, hogy korai még lefújni a tűzijátékot. De politikailag gyávák voltak. S újra gyávák voltak, amikor elvitették a balhét a két kirúgott meteorológussal.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: