Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése – jelezte a Magyar Pékszövetség elnöke. Septe József szerint több termék kilónkénti ára már most is eléri az ezer forintot.

 

Azt mondta: a pékek maguk határozzák meg – az önköltség alapján –, hogy milyen áron értékesítenek, nehéz erre pontos választ adni, ezzel együtt már most vannak olyan termékek, amelyeknek az ára eléri vagy meg is haladja ezt a határt, például a különleges kézműves, rozsos, magvas kenyerek esetében – írja az Infostart.

A várható drágulás mértéke több tényezőtől is függ: az alapanyagokon és munkabéren túl például attól is, hogy egy vállalkozás milyen energiaszolgáltatóval állapodott meg és főként mikor.

Septe József rámutatott, ha valaki akár csak egy hónappal korábban kötött le több évre az energiát, akkor ő várhatóan kedvezőbb helyzetben lesz annál, aki csak most készül erre. Mindazáltal úgy véli, hogy komoly árváltozások fognak bekövetkezni a sütőipari termékek esetében.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: