Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke ismét egy csípős írást tett közé Facebookon, most a meteorológus ügyben kapták meg Fideszék:

Tényleg borzasztó, mennyire túlterhelt ez a kormány. A kormánytagoknak egyszerűen nem jutott idejük egymással egyeztetni: mit hazudjanak a meteorológus ügyről.

Közülük a kissé szimplább intellektusok bevallották: az augusztus 20-i előrejelzés miatt rúgták ki a szolgálat vezetőit. Mások, a bonyolultabb lelkek, kevesellvén a bűnlajstromot, előjöttek „az utolsó utáni csepp a pohárban” magyarázattal.

Ekkor állt elő a fékezhetetlen agyvelejű Palkovics a farbával. Kit érdekel augusztus 20-a, igaziból az volt a baj, hogy a szolgálat nem volt képes megfelelő meteorológiai eligazítást adni a napelemek alkalmazásához!

Pedig a kormány a maga részéről már 2014 szeptemberében világos útmutatást adott a szakmának. Ekkor egy parlamenti vitanapon a kormány nevében L. Simon államtitkár közölte: nálunk azért nem lehet a megújuló energia forrásaira támaszkodni, mert nekünk speciel „áramra éjszaka is szükségünk van, amikor nem süt a nap”.

A többi ország ezt nem éri fel ésszel. Nyilván mind idióta. Ők valószínűleg kizárólag fényes nappal világítanak, éjszaka meg csak bambán néznek bele a világba, nem értvén, miért nincs világos.

Ez 2014-ben volt. És kormányaink azóta csak fejlődtek! Mennyire fájhatott nekik a hosszú évek során, hogy a meteorológusok képtelenek követni őket! Az már csak a véletlenek sajátos egybeesése, hogy épp augusztus 21-e volt a napja, amikor már egyszerűen nem bírták tovább elviselni ezt a szűnni nem akaró kínt.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: