Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kálmán Olga, a DK képviselője egy közleményben hívta fel a figyelmet, hogy Orbánnak sikerült elintézni, hogy a tojás már luxuskategóriás ételnek számít

 

Szakértők figyelmeztettek, hogy év végére a tojás darabja is száz forintra drágulhat majd. A nyerstej literje 56 százalékkal drágult az utóbbi 1 évben, és ez az ár is csak felfelé kúszik, ennek megfelelően pedig a desszertekről is le kell mondani a jövőben, mert megfizethetetlenek lesznek.

A Demokratikus Koalíció figyelmeztet mindenkit, hogy a tej és a tojás is a legalapvetőbb élelmiszerek közé tartozik a legtöbb háztartásban, de a kormánynak sikerült elintézni, hogy a régen mindenki számára elérhető, olcsó ételek már luxuskategóriásnak számítanak.

Amíg Orbán van, addig itt lesznek velünk a megszorítások, adóemelések, az infláció és rezsiemelés is. A magyarok érdekében adó- és áfacsökkentésre lenne haladéktalanul szükség, de a Fidesz-kormány nem az emberek érdekében cselekszik, hanem egyenesen velük fizettetik meg a saját bűneik árát- vélekedik Kálmán Olga


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: