Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Pékségek, vendéglők, termelőüzemek zárnak be, munkahelyek szűnnek meg, önkormányzatokat fenyeget a csőd, családok megélhetése került veszélybe a sok tízszeresére nőtt piaci áram- és gázárak miatt – hívja fel a figyelmet közleményében az MSZP.

A szocialisták szerint ilyenkor minden felelősen gondolkodó párt azt keresi, hogy milyen eszközökkel lehetne enyhíteni a terheket. Melyik iparág, mely közszolgáltatások, melyik kör az, amelyiknek nagyobb védelmet kellene adni a túléléshez.

AZ MSZP ezért nyújtotta be azokat a törvényjavaslatokat, amikkel úgy lehet segíteni a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak, hogy ne lehetetlenüljön el a működésük, és fenntarthatóak legyenek az önkormányzati közszolgáltatások.

Az MSZP javaslata értelmében a helyi önkormányzatok és az általuk fenntartott intézmények, valamint a kis- és középvállalkozások, és a közhasznú civil szervezetek újra legyenek jogosultak földgáz és villamos energia egyetemes szolgáltatásra.

Ez azt jelenti, hogy nem maradnak áram és gáz nélkül, mert az egyetemes szolgáltatónak ellátási kötelezettsége lenne feléjük, és nem lesznek kiszolgáltatva a gáz- és áramkereskedők nyerészkedésének, mert hatósági áron juthatnak hozzá a gázhoz és villanyhoz.

Kezdeményezik azt is, hogy a földgáz és villamos energia egyetemes szolgáltatás áfakulcsa 27 százalékról csökkenjen öt százalékra. Ez önmagában ötödével csökkentheti a számlában fizetendő összeget. A párt szerint ez nemcsak azonnali mentőövet jelentene az önkormányzatoknak és a kkv-szektornak, de az adó csökkentése miatt több pénzük is maradna – bővítve ezzel a lehetőségeiket, ideértve a munkaerő megtartását is.

„Az MSZP, az igazi baloldal pártja RezsiSTOP programja nemcsak a vágtató infláció megfékezéséről és a lakossági terhek mérsékléséről szól, hanem az önkormányzati közszolgáltatások fenntartásáról és a kisvállalkozások megmentéséről is” – szögezi le a közlemény.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: