Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Takács Máriusz, ferencvárosi DK-s képviselő számolt be arról, hogy nem csak a Szentendrei önkormányzatot kereste fel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy az önkormányzati közalkalmazottaknak továbbképzést indít világűrpolitikai tanácsadó szakiránnyal.

Takács Máriusz, a Ferencvárosi Demokraták frakciójának weboldalán számolt be arról, hogy Ferencvárosban se lesz világűrpolitikai tanácsadó.

A politikus írásában feleleveníti, hogy pár hete a sajtóban megjelent, hogy a szentendrei önkormányzat senkit nem iskoláz be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által ajánlott világűrpolitikai tanácsadó szakirányú továbbképzésre.

A képviselő utána járt, Ferencváros is kapott ilyen lehetőséget. „Nagy lépés” az önkormányzatoknak, ha mást nem is kapunk, de űrpolitikai tanácsadója lehetne a kerületünknek- írja

Takács beszámolójában megjegyzi, hogy a képzés célja: „a hallgatók megismerkedjenek a világűr emberi felhasználásának jogi, politikai és gazdasági aspektusaival. A közös modulra épülő két félév során levelező munkarendben, magyar nyelven tanulhatnak a hallgatók űrjogot, űrgazdaságtant, releváns biztonság- és védelempolitikai ismereteket, illetve olyan ismereteket, amelyek a szektorban való munkához nélkülözhetetlenek.”

Az ellenzéki képviselő elmondja, azt is hogy ez a tudás igen fontos olyan világpolitikai szereplők számára, mint az Európai Unió, az USA, Kína vagy Oroszország – nagy kérdés viszont, hogy miért gondolja az NKE, hogy ez egy magyarországi önkormányzatnak is lehetőséget ad valamire, vagy valamely valós problémájára reagál.

Takács egyébként a szeptemberi képviselő-testületi ülésen napirend előtt tette fel az ez irányú kérdését,  melyre a városvezetés elárulta: Ferencvárosból senki sem fog ezen a képzésen részt venni, így nem lesz a kerületnek végül világűrpolitikai tanácsadója. Jól is van ez így, mi továbbra is két lábbal a földön járunk -írja

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: