Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Magyarország egy soha nem látott megélhetési katasztrófa küszöbén áll. Ennek a helyzetnek az egyik legkitettebb csoportját képezik azok a kisnyugdíjasok, akik jelenleg nem tudják, hogyan fogják kifizetni a rezsiszámláikat, valamint megvásárolni az egyre dráguló gyógyszereket és élelmiszert- hívja fel a figyelmet az MSZP a közleményében

Az ő érdekükben nyújtottunk be az Országgyűlésnek egy határozati javaslatot, mert az MSZP szerint a jelenlegi helyzetben igazi baloldali megoldásokra, RezsiSTOP-ra van szükség, nem pedig rezsiemelésre!

Ennek keretében a szocialisták kezdeményezik, hogy az átlag-, vagy átlag alatti nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok a fűtési szezonban kapjanak legalább havi 10 ezer forint értékű speciális rezsiutalványt;

Továbbá a 13. havi juttatást, illetve a nyugdíjprémiumot azonos összegben fizessék ki a nyugdíjasok számára a rendelkezésre álló keretből;

Valamint, 2023. január elsejei nyugdíjemelés az augusztusi nyugdíjas kosár szerint számított éves inflációnak megfelelő rátával történjék meg, azaz ne a költségvetési törvényben elfogadott 5,2 százalék legyen, hanem 15,7 százalék!

A propaganda média nem számol be az ellenzéki pártok híreiről, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa van megoldás a jelenlegi helyzeteben.


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: