Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szabad Európa rádió weboldala közölt le részleteket Orbán Viktor kötcsei beszédéből. Orbán beismerte, hogy válságban van a Visegrádi négyek, 2030-ban azzal tervez, hogy felül fogják vizsgálni hazánk EU-tagságát és 2060-ig a Fidesz kormányozza Magyarországot. Mi most ebből a legdurvább részeket emeljük ki. 

Számos témát érintő, konkrétumokat is bőven tartalmazó beszédet mondott Kötcsén Orbán Viktor szeptember 10-én. A Fidesz számára az aktuális őszi politikai szezonkezdetet jelentő összejövetel a somogyi kistelepülésen elvileg zárt a nyilvánosság elől, de bizonyos részletek kiszivárogtak.

 

A beszéd egyik legfontosabb eleme természetesen az Ukrajnában zajló háború volt. A miniszterelnök szerint ez a háború 2030-ig is velünk maradhat, és Ukrajna akár területe harmadát-felét és elveszítheti. A miniszterelnök szerint a háború lokális lett volna, de a Nyugat beszállt, ezzel globálissá tette, most pedig a szankciókkal lábon lőjük magunkat Európában. A szankciók okozta energiaválság miatt télen akár az európai ipar negyven százaléka is leállhat – jósolta Orbán Viktor.

Ősszel várható tárgyalás az európai vezetők között a szankciós csomag meghosszabbításáról újabb hat hónapra, a miniszterelnök szerint meg kell próbálni megakadályozni a prolongálást. A kormányfő tisztában van vele, hogy ezzel az állásponttal egyelőre szinte egyedül van a tagállami vezetők között,

 

Azt is elismerte a kormányfő, hogy a háború miatt most válságban van Visegrádi Négyek együttműködés, de ezen túl lehet lépni, főleg hogy a liberális pozsonyi és prágai kormány is inog, könnyen lehet, hogy hamarosan mindkét országban olyan kormány lesz, amelyikkel a Fidesz szövetséget tud kötni. A szabad Európa megjegyzi, hogy jövőre viszont Lengyelországban is választások lesznek, és jó esély van rá, hogy Mateusz Morawiecki kormánya megbukik, és a Fidesszel nagyon rossz viszonyban lévő Donald Tusk pártja, a Polgári Platform alakít kormányt.

Orbán meglebegtette az EU-ból való kilépés lehetőségét is. 2030-ra a V4-ek nettó befizető tagállammá válnak, Orbán Viktor szerint ekkor el kell gondolkodni az EU-tagság értelmén, azon, hogy ilyen körülmények között mit ad nekünk a tagság, és ha nem tudunk pozitív választ találni, le kell vonni a következtetéseket.

Végül saját politikai táborára kitérve arról beszélt a miniszterelnök, hogy az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt a Fideszben, akik jól képzettek, képesek kormányozni, és akiknek 2030 után akár 2060-ig is el kell tudniuk vezetni az országot. A Nemzeti Együttműködés Rendszere után pedig a Nemzetközi Együttműködés Rendszerét is létre kell hozni, ezt szolgálja a Fidesz hálózatépítése konzervatív körökkel, think tankekkel, influenszerekkel.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: