Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke, a Facebookon írt arról, hogy Orbán legalább leülhetne megbeszélni az önkormányzatokkal, mivel lehet elkerülni a teljes összeomlást. Íme, a teljes írás:

Magyarországon 3197 önkormányzat van. És mind ideges. Ahogy a lakosaik, ők is a rezsiszámlák miatt. Ezeken egyetlen köbméter, egyetlen kilowatt sem tartozik a „rezsicsökkenett” kategóriába.
Amikor kitették őket a támogatott körből, a pénzügyminiszter azt mondta: nyugi, szerinte van elég tartalékuk. Szerinte, aki a legpontosabban tudhatja, hányszázmilliárd forint bevételüket vonták el az össze-vissza veszélyhelyzetek óta. Most náluk van veszélyhelyzet. Hogy politikai túlzások gyanúja se merülhessen fel, csak fideszes polgármesterekre hivatkozom.
Cser-Palkovics Székesfehérvárról közzétette, melyik intézményben mennyire nőnek a költségek. Megakadt a szemem a Gyöngyvirág óvodán, mert annak idején az én kisfiam is ilyen nevű oviba járt Pesten. Tavaly 6,7 millió ft volt a gázszámlájuk, jövőre 42,4 millió lesz. A Vörösmarty Színházé tavaly 9 millió, jövőre 54 millió. Budapest leggazdagabb (Fidesz vezette) kerülete, a 12. becsukja sport- és kulturális létesítményeit.
Persze, jó vezető sosem ideges, még ettől sem. Palkovics pl. most nyilatkozta: „én annak fizetek egy sört, aki engem látott már idegesnek”. És tényleg. Arcizma sem rándult, amikor tönkretette a Színművészetit. Elég, ha ők idegesek. Higgadt maradt, amikor alapítványokba lopatták át a nemzeti vagyont jelentő egyetemeket.
Sosem kell sört fizetnie senkinek. A kormány dettó. Egyelőre füle botját sem mozgatja az önkormányzatok panaszára. Tudom: csodát nem tehetne, pénz az államkasszában sem nagyon van. De minimum leülhetne a települések vezetőivel meg az energiacégekkel, megbeszélni, mivel lehet elkerülni legalább a teljes összeomlást.
Ám úgy látszik, érdeke tovább fárasztani a halakat a horgon. Így könnyebben kifoghatja, hálójába teheti az önkormányzatokat is. Ha már levegőért kapkodnak, majd további intézményeket és jogokat lehet elvonni tőlük. Hiszen ugye a vak is látja, képtelenek boldogulni feladataikkal! Hát persze, mert folyton csak idegeskednek. Hisztis társaság.

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: