Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagy erőkkel terjed a Facebookon egyik budapesti középiskola két álláshirdetése, amiből ki is derül, hogy miért nem megy senki tanárnak. Orbánék ennyire becsülik meg az oktatókat.

A Xantus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 3 új kollégát keress: egy történelem tanárt, egy matematika tanárt és egy délutáni takarítót.

Az intézmény még trükköt is bevetett annak érdekében, hogy ne derüljön ki, hogy a két oktatói állásra kevesebb fizetést tud adni, mint a délutáni takarítónak: a tanári fizetéseket bruttóban, míg a takarítói állást nettóban hirdették meg.

A Xantus az új töri és matek tanárnak, 203 ezer bruttót tud adni, ami azt jelenti hogy kézbe kb 135 ezer forintot kap az új tanár kolléga. Ha esetleg valaki délutáni takarítónak jelentkezik, akkor 65 ezer forinttal többet, 200 ezer forintot vihet haza a Xantusban.

Tegyük már fel azt a kérdést, és párt állástól függetlenül, hogy milyen jövője van egy olyan országnak, ahol a politika centrumában nem az van, hogy a jövő generációit a legjobb körülmények között oktassák? Hogy legkiműveltebb emberfők kerüljenek ki az iskolapadokból?

Egy tanár ma Magyarországon huszad annyi fizetést visz haza, mint Orbán Viktor semmihez nem értő miniszterei, és egyharmaddal kevesebbet, mint egy délutáni takarító.

A propaganda média nem fog beszámolni korrektül arról, hogy milyen helyzetben vannak a tanárok, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa tarthatatlan a helyzet az oktatásban.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: