Kunhalmi Ágnes interjú, MSZP
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP a növekvő rezsiterheket RezsiSTOP törvényjavaslat-csomaggal akarja ellensúlyozni, mert emberi és családi tragédiák sokaságával kell szembenézni, ha nem változik a helyzet.

A szocialisták RezsiSTOP-javaslatcsomagjáról  faggatták Kunhalmi Ágnest, az MSZP társelnökét az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán.

A szocialista képviselő elmondta: pártja javaslatcsomagjának része, hogy ingyenes legyen az energiaszolgáltatás visszakapcsolása azoknál a családoknál, ahol azt már kikapcsolták.

Másik javaslatuk a kikapcsolási moratórium, amit kiterjesztenének a kis- és középvállalkozásokon kívül az önkormányzatokra és civilszervezetekre is, és fenntartanának, ameddig szükséges.

Hangsúlyozta: önmagában egy moratórium nem fogja megoldani a problémát, több dolognak kell egyszerre érvényesülnie ahhoz, hogy a családok túléljék azt a megszorításokkal és „adóemelésekkel sújtott válságperiódust, amit most a Fidesz jelentős részben a nyakukba akaszt”.

A szocialisták Parlamentnek benyújtott komplex javaslatcsomagjából azonnali segítséget nyújtana, ha az energia árát a kormány a 27%-os áfakörből lejjebb vinné – mondta.

Kiemelte még a tartós segítséget célzó lakóépület-szigetelési programjukat. Mint mondta, az MSZP kiszámolta: a Vodafone megvásárlására fordított pénzből 100 ezer lakást lehetett volna felújítani fűtéskorszerűsítéssel, nyílászáró-cserével és szigeteléssel.

Elárulta: nagyon sok helyre hívják az MSZP politikusait a héten megkezdett RezsiSTOP-fórumok keretében, melyekkel járják az országot; „karácsonyig beteltek a dátumok”.

Mint mondta, „félnek az emberek”, hogy „nem fogják tudni túlélni szerencsésen ezt az időszakot”.

Felhívta a figyelmet: bár sokan hiszik, hogy csak a vidéki, halmozottan hátrányos helyzetű térségekre jellemző a rezsiemeléssel okozott probléma, ez nem így van: a fővárosban, Kunhalmi XVIII. kerületi választókörzetében is „óriási” a gond.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: