Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma nyolc településen tartanak  időközi önkormányzati választást, ám csupán 3 olyan település van, ahol a pártok ringbe szállnak.

A Hajdú-Bihar megyei Derecskén a képviselő-testület kimondta a feloszlását, ezért polgármestert és nyolc képviselőt kell választania a 6781 választásra jogosult helybélinek. A polgármesteri tisztségért öten indulnak: hárman függetlenként, egy jelölt a Magyarországi Munkáspárt, egy pedig a Momentum Mozgalom jelöltjeként. A nyolc képviselői helyre 25 jelölt pályázik.

Miskolc 3. egyéni választókerületében szintén önkormányzati képviselőt választanak, mert a korábbi képviselő lemondott mandátumáról. Az időközi választáson három jelölt indul, a választásra jogosultak száma 6159. Az ellenzék jelöltje itt Sebe-Gazdig Judit, míg a Fidesz Barta Gábort indítja.

Budapesten a IV. kerületben a 12. egyéni választókerületben szintén a korábbi képviselő lemondása miatt kell voksolást tartani. A választáson négy jelölt indul, a névjegyzékben 5308-an szerepelnek. Az ellenzék jelöltje Újpesten Maholányi Zsolt, míg a Fidesz Jókay Attilát indítja. Érdekesség, hogy a Munkáspárt azt a Fehérvári Zsoltot indítja, aki nem rég még a Józsefvárosban akart polgármester lenni… Illetve a Mi Hazánk is megméretteti magát.

Somogy megyei Kisasszondon, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékason, Békés megyei Örménykúton, Zala megyei Nemesnépen és a Vas megyei Szarvaskenden is lesz önkormányzati választás, azonban itt nem indulnak pártos jelöltek, mindegyik induló függetlenként méretődik meg.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: