Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Kölcsey igazgatója szerint a tankerület súlyosan megsértette a diákjaik tanuláshoz való jogát

Facebook-bejegyzésében Fazekas Csaba azt írta, az elmúlt időszak pedagógus-munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások voltak az oktatás válságos helyzetének jelzése céljából. Ahogy mi is beszámoltunk róla, múlt héten több tanárt is kirúgtak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból azért, mert részt vettek a polgári engedetlenségben.

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója szerint a Belső-Pesti Tankerületi Központ súlyosan megsértette a diákjaik tanuláshoz való jogát azzal, hogy azonnali hatállyal elbocsátották az iskola öt tanárát, akik korábban részt vettek a polgári engedetlenségben – írja a Telex.

Facebook-bejegyzésében Fazekas Csaba azt írta, az elmúlt időszak pedagógus-munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások voltak, nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért, az oktatás ügyének a szolgálatáért.
Hozzátette: a döntéshozók a cselekedetükkel csak még tovább súlyosbították a tanárhiány problémáját.

A Kölcsey igazgatója szerint van olyan érettségiző tanulójuk, aki most elveszítette a magyar- és a matematikatanárát, aki egyben az osztályfőnöke is volt. Fazekas a posztban méltatja kollégáit, akiket a tankerület elbocsátott.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: