Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és több aktivista  Budapest V. kerületében meg akarták akadályozni, hogy kilakoltathassanak egy idős asszonyt a rendőrök, az intézkedés közben eltört a pártvezető ujja.

„A mai fideszes kilakoltatás legszomorúbb eredménye: hajléktalanná tettek egy kiszolgáltatott, beteg, idős asszonyt. Ehhez képest legfeljebb kellemetlen mellékkörülmény, hogy a rendőri intézkedés közben eltört az ujjam” – írta Tordai abban a bejegyzésben, amelyhez mellékel is az orvosi látleletet

Tordai Bence azt is hozzátette, hogy múlt héten Budapest V. kerületének polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter hiába szavazta meg a kilakoltatások felfüggesztést a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén. Most ugyanis – Tordai szerint – a kerületi polgármester

Az ügy előzménye, hogy a Város Mindenkié és a Szikra Mozgalom aktivistái élőlánccal tiltakoznak a 67 éves lipótvárosi nő kilakoltatása ellen, akit az önkormányzat úgy tenne utcára, hogy a fideszes polgármester korábban megszavazta a kilakoltatások felfüggesztéséről szóló fővárosi határozatot. A tiltakozok között ott volt Tordai Bence, Jámbor András és Csárdi Antal ellenzéki képviselők is.

Tordai Bence felhívta a rendőrök figyelmét, hogy országgyűlési képviselővel szemben készülnek erőszakot végrehajtani, mire azok Jámbor Andrással együtt elrángatták a lépcsőházból, vélhetően ekkor tört el a képviselő ujja.

Az aktivisták elszántsága és három országgyűlési képviselő tiltakozása sem volt elegendő ahhoz, hogy Zsuzsa ne kerüljön utcára. A 67 éves nőt a Belváros-Lipótváros Önkormányzat a mai napon kilakoltatta otthonából. A rendőrök sorra távolították el az élőláncot alkotó aktivistákat a helyszínről, majd végül Zsuzsának is el kellett hagyni lakását.

A Mércének nyilatkozó Ajtay András, az AVM egyik aktivistája elmondta, a szervezet jelenleg nagy erőkkel próbálja megoldani ügyfelük lakhatását, addig is Zsuzsa a Magyar Evangéliumi Testvérközösség átmeneti szállására fog kerülni.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: