Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy felelős kormány nem pereskedne a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő édesanyákkal, hanem segítséget nyújtana az emberfeletti munkát végző szülőknek- hívja fel a figyelmet Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője

 

A Népszava hívta fel cikkében a figyelmet, miszerint azt követően, hogy másodfokon pert nyert az állam ellen hat halmozottan sérült felnőtt, akiket évtizedek óta szüleik gondoznak otthon, felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúrián a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. A magát családbarátnak nevező kormány minden jel szerint el akarja kerülni, hogy a fogyatékkal élő embereknek úgynevezett „támogatott lakhatást” kelljen nyújtania.

Egy felelős kormány nem pereskedne a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő édesanyákkal, hanem segítséget nyújtana az emberfeletti munkát végző szülőknek. Teljesen érthető, hogy az idős szülők szeretnék biztonságban, megfelelő körülmények között tudni fogyatékkal élő gyermekeiket, ezért ideje lenne végre egy felelős, szociális, gondoskodó programmal előállni.

Az Árnyékkormány azon dolgozik, hogy megfelelő körülményeket biztosíthassunk majd az érintetteknek, mert van kiút és alternatíva, egy XXI. századi, európai Magyarország, ahol minden ember méltó körülmények között élhet.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy valójában mennyire is kegyetlen az Orbáni-politika, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa mire nem képesek.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: