Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ország nagy része azon gondolkodik, egyen-e, vagy fűtsön, miközben Orbánék milliárdokat szórnak el az újabb brüsszelező propagandára- írja Sebián-Petrovszki László a DK országgyűlési képviselője közleményében

 

A napokban kezdték kézbesíteni az újabb nemzeti konzultációs leveleket, az ezzel kapcsolatos propaganda pedig már hetek óta folyik a különböző felületekről, természetesen újabb súlyos milliárdokért.

A konzultáció arról a nyolc, Oroszország elleni szankcióról szól, amit maga Orbán is megszavazott már korábban.

A Demokratikus Koalíció szégyennek tartja, hogy miközben az ország nagy része azon gondolkodik, egyen-e, vagy fűtsön, Orbánék milliárdokat szórnak el az újabb brüsszelező propagandára. Fideszes szokás szerint bombaként jelenítik meg az Orbán által is megszavazott szankciókat, miközben Oroszország valódi bombákat dob Ukrajnára.

Elég volt Orbánék uszításából, és elég volt abból, hogy hazugságokra költik a közpénzt ahelyett, hogy magyar embereknek segítenének ebből a pénzből a megélhetési válság közepette.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: