Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Miközben Magyarországon az Orbán-kormány megszorít, addig a szomszédos Horvátországban jelentősen növelik a minimálbért. Magyarországon 200 ezer forint a minim kereset, addig a horvátoknál január 1-el ez 231 ezer forint lesz.

A horvát kormány 2023. január 1-jével megemeli a minimálbért nettó 4220 kunára (231 ezer forint) az eddigi 3750 kunáról (202 ezer forint) – jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a kormány szerdai ülésén.

 

Plenkovic az MTI tudósítása szerint rámutatott, hogy a mostani emeléssel az elmúlt hat év alatt 50 százalékkal, azaz nettó 1256 kunával (68 ezer forint) nőnek az országban a minimálbérek.

Kiemelte: előrejelzések szerint 2024 nyarára az átlagkereset így eléri a nettó 8200 kunát (450 ezer forint), amely az idén júliusban már 7576 kuna (415 ezer forint) volt.
A nettó átlagfizetés hat év alatt 34 százalékkal, több mint 1900 kunával nőtt – fűzte hozzá Plenkovic.

A horvát miniszterelnök jelezte azt is, hogy az idei tanév második felében minden általános iskolás számára ingyenes iskolai étkeztetést biztosítanak. Szavai szerint ez 311 ezer gyereket érint majd elsőtől nyolcadik osztályig, és évente csaknem 550 millió kunát (30 milliárd forint) szánnak erre az intézkedésre.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy ameddig az Orbán-kormány sarcolja a népet, addig a horvátok milyen intézkedéseket hoznak, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa mi is a valódi különbség.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: