Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ahelyett, hogy megkérdezné főnökét Orbán Viktort, hogy miért adja a Pakson megtermelt 12 forintos áramot az önkormányzatoknak tízszeres áron a kormány Komló város fideszes polgármestere 22 óra után lekapcsolná a közvilágítást és kijárási tilalmat vezetne be a városban.

A fűtést és a világítást érintően is legalább 25 százalékos energiamegtakarítást kell elérni az önkormányzat intézményeiben – erről a héten döntött a komlói képviselő-testület. A fűtésre irányuló korlátozások már életbe léptek.

A színház például a jövő hétfőtől április 30-ig bezár, a karácsonyi díszkivilágítás várhatóan elmarad, november elsejétől pedig csak hétfőn és kedden lesz ügyfélfogadás, csütörtökön és pénteken pedig kötelező lesz a távmunka az önkormányzati dolgozóknak

A közvilágítás korlátozását is tervezi a város, döntés azonban egyelőre erről nem született. Mint Polics József fideszes polgármester elmondta, az intézkedés jogszabályi háttere nem egyértelmű, és a technikai feltételek terén is vannak hiányosságok, ezekről folyamatosan zajlanak az egyeztetések.

Az egyik verzió szerint Komlón 22 óra és hajnali 4 óra között szünetelne a közvilágítás. Polics József javaslata szerint ehhez kijárási tilalom kellene a közbiztonság érdekében.

Igen jól tetszenek érteni, a fideszes vezető, ahelyett hogy megkérdezné a főnökét, hogy Viktor miért adod a Pakson 12 forintért megtermelt áramot az önkormányzatoknak tízszeresen áron, inkább sötétbe borítja a városát és kijárási korlátozást vezet be.

Pedig ha a Fidesz várospolitikusok nem lennének ilyen beszariak és kiállnának a városuk érdekei mellett, biztos hogy tudnának eredményeket elérni. De nekik nem telepölési érdekek vannak, hanem pártpolitikai…


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: