Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A román bíróságnak hála büntetlenül maradt a magyar ellenes sértés.

Nem kell kifizetnie a magyarellenességéről elhíresült Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármesternek azt a 2000 lejes (168 ezer forint) bírságot, amelyet azért szabott ki rá az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), mert a közszolgálati televízió egy 2014-es választási műsorában a “lovak nyelvének” nevezte a magyart – adta hírül hétfőn a JustNews.ro című internetes lap.

A román igazságszolgáltatással foglalkozó tényfeltáró portál szerint a csaknem nyolcéves ügy a román legfelsőbb bíróságig jutott, amely múlt héten közzétett végzésében megalapozatlannak minősítette és elutasította a CNCD fellebbezését. Ezáltal jogerőre emelte a kolozsvári táblabíróság 2020 májusában hozott határozatát, amely Funarnak adott igazat.

A táblabíróság akkori indoklása szerint a volt polgármesternek nem állt szándékában megsérteni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőit, nyelvi vagy etnikai alapon ellenséges, megfélemlítő légkört kelteni, hanem a “vitaműsorokban megszokott túlzó és provokatív módon” politikai nézeteinek adott hangot, “rossz fényben tüntetve fel ellenfeleit”.

Ebben az esetben egy olyan állatról van szó, amelyhez csak pozitív méltatásokat társít a köztudat, tehát a “lovak nyelve” kifejezés használatára nem lehet ráfogni, hogy etnikai intoleranciát gerjesztene – idézte a JustNews az alapfokú döntés bírósági indoklását.

Gheorghe Funart, aki függetlenként indult a 2014- es romániai elnökválasztáson, Tánczos Barna RMDSZ-szenátor panaszolta be a diszkriminációellenes hatóságnál. A volt kolozsvári polgármester a műsorvezetőtől kérte, hogy utasítsa rendre az RMDSZ tisztségviselőjét, miután Tánczos Barna románul és magyarul is köszöntötte a nézőket.

“Közölje a jobboldalamon ülő beszélgetőtársunkkal, hogy Romániában élünk (…), és ne használjon egyetlen szót sem a lovak nyelvéből, mert Románia hivatalos nyelve a román. Budapesten beszélhet magyarul, itt beszéljen románul. Ha én leszek Románia elnöke, biztosíthatom, hogy nem fog magyarul beszélni senki. A román televízióban sem”
– jelentette ki Gheorghe Funar élő adásban. A

CNCD úgy értékelte: kijelentése “etnikai és nyelvi alapon teremt ellenséges, megfélemlítő légkört” teremtett, ezért diszkriminációért megbírságolta Funart. A kihágási határozat szerint Funarnak a Kolozs megyei adóhivatalnál kellett volna befizetnie a 2000 lejes bírságot, az őt elmarasztaló CNCD-határozatot pedig egy országos napilapban kellett volna közzétennie. Ehelyett a táblabíróság immár jogerőre emelt döntése a CNCD-t kötelezte arra, hogy megtérítse Funar 300 lejes perköltségét.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: