Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon úgy fest, hogy szinte teljesen mindegy milyen aljas hazugságot talál ki a Fidesz, szinte minden ócska kamu dumát képes beadni a magyaroknak. Most, néhány hónap alatt jelentősen nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik elutasítják az Oroszországra kivetett európai uniós szankciókat. Remekül zakatol tehát a propaganda gépezet, aztán senkit nem érdekel, hogy pofájába van hazudva… ismét

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet vezetője egy ukrajnai menekültekről szóló tanulmány bemutatóján osztotta meg az eredményeket. Ezek alapján májusban, három hónappal a háború kezdete után a válaszadók 41 százaléka, októberben pedig már 52 százaléka mondta, hogy nem támogatja a szankciókat.

Vagyis úgy tűnik, az emberek többsége már a szankciók ellen van, pedig még be sem indult igazán a kormány plakátkampánya. A fideszesek körében különösen magas, 81 százalékos az elutasítás.

A pártszimpátián kívül sokat számít az iskolai végzettség is. A diplomások fele áldozatok árán is támogatja a szankciókat, az érettségizetteknél ez 32, a szakképzetteknél 23, a nyolc általánost végzetteknél pedig 15 százalék. Hasonló a helyzet az életkornál. A legfiatalabbak majdnem 50 százalékban támogatják a szankciókat, a legidősebbek már csak negyedrészben.

Szóval ismét remekül működik a Fidesz propaganda gépezete. A magyarok szépen kezdik elhinni, hogy nem Orbánék elszúrt gazdaságpolitikája miatt van Magyarországon bődületes nagy pénzromlás, hanem a szankciók miatt. Az se zavarja a magyarokat, hogy máshol Európában nem szaladtak így el az árak, meg hogy Orbán is megszavazta a szankciókat.

Az ellenzéknek a legnagyobb tévedése az, hogy az emberek gondolkodnak. Gondolkodnak egy ideig. Ameddig a mindent letaroló propaganda gépezett át nem mossa az agyakat. Komolyan szerintem már sport űznek abból Habonyék, hogy még milyen baromságot nem tudnak beadni a magyaroknak.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: